Segítség a tisztes temetés megrendezéséhez


Minden ember, még a legszegényebb is, arra vágyott, hogy tisztes, a kor szokásainak megfelelő temetési szertartásban részesítsék. A temetés régen is sok pénzbe került. A temetkezési egyesületek ezen a problémán akartak segíteni. A 19. század közepétől egészen a második világháború  utáni évekig az ország szinte minden településén működött legalább egy ilyen egyesület.

1_3.jpg

Az Ürömi Keresztény Temetkezési Biztosító Egyesület tagjai 1927-ben

 

Ürömön a kőfaragók és a katolikus hívek is hoztak létre temetkezési egyletet. Tevékenységüket a tagok által elfogadott alapszabályban rögzítették. Belépéskor mindenki egyszeri hozzájárulást fizetett, s ez képezte alaptőkéjüket. Amikor pedig meghalt egy tag, mindenki befizetett egy szerény összeget, s abból fedezték a szertartás költségeit. Az egylet vásárolt keresztet, lámpásokat, zászlót, kocsit, és ezeket használták a tagok temetésekor. Az Ürömi Keresztény Temetkezési Biztosító Egyesület zászlójára a templomuk  védőszentjének, Sárkányölő Szent Györgynek a képét festették. A zászlót a zászlóanya őrizte. Az idős ürömiek emlékeznek még, hogy az utolsó években Götz Emília volt a zászlóanya.

  

 kofaragok_egylet.JPG

 A  kőfaragók temetkezési egyletének alapszabályai

 alapszabalyzat.JPG

Részlet az Ürömi Keresztény Temetkezési Biztosító Egyesület alapszabályaiból - 1943

 

Forrás

Ürömi örökségünk - Üröm, ÜBT, 2000.

Ürömiek visszaemlékezései

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pemete.blog.hu/api/trackback/id/tr617588518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása