Az alábbi képek Muskáth György falukrónikáiból valók.  Iskolai ünnepély 1976-ban A községi könyvtár 1977-ben A katolikus templom 1978-ban A napközi épülete 1978-ban

180 éve írták...  

Sváb asszony kisgyerekkel Sváb házaspár kislánnyal Sváb családi kép Képeslap 1906-ból A katolikus templom belseje József Attila és Vágó Márta Ürömhegyen 1928-ban

 Még láthatunk régi sváb házakat   A Fő utca Üröm egyik legrégebbi utcája. A hajdani sváb házak jelentős részét átépítették, eredeti formájában keveset őriztek meg. Witzerleiter Mária így emlékezett vissza a 2. világháború előtti Fő utcára: "A Fő utcának nyitott vizes árka volt, úgy mentek át a…

A római korban főútvonal vezetett Ürömön keresztül   Üröm belterületén és határában az idők folyamán sokféle régészeti lelet került elő a római korból. Többek között feliratos kövek, sírleletek, a mindennapi élet tárgyai. Ezek különböző múzeumokba kerültek,…

A középkori "Százhalomról" csak annyit tudunk, hogy Mátyás király idejében (1468) plébániája volt. Így bizonyosnak tarthatjuk, hogy templom is volt. Ez a templom a török hódoltság alatt elpusztult, a közösség pedig egészen megszűnt. A battai kath. híveknek régi kívánsága…

A Szent Gábriel arkangyal-templom Az Árpád-kori Csobánka lakossága a török időszakban csaknem teljesen elpusztult. Benépesülése az 1690-es nagy török ellentámadást követően indult meg a Délvidékről. Ekkor Csernojevics Arzén szerb pátriárka vezetésével nagyszámú rác…

A község egészen 1789-ig, a rend feloszlatásáig az Óbudai Klarisszáké volt, és szinte kizárólag csak svábok lakták. Kezdetben lakói parasztok, elvétve kézművesek voltak. A mesterséget űzők 1729-es listáján három név szerepel: Jakob Holczernek borkimérése volt, Mathias…

Amiről a harangok szólnak…   Már régóta terveztem egy beszélgetést olyan – a templomi harangozás szabályaiban, szokásaiban jártas – hartyáni személlyel, aki tudja, hogy mikor, miért szólalnak meg templomunk harangjai. Kérdéseimre Gattyánné Fajth Judit válaszolt, aki…

Jelentős intézmények, épületek, emlékművek Százhalombatta képeslapokon – immár színesben Kicsit újabb képeslapok következnek, de még mindig a város korábbi pillanataiba nyerhetünk általuk bepillantást. Mert képeslapból sosem elég!

süti beállítások módosítása