Régi szentendrei  és visegrádi műsor filmösszeállítás

 

Repül a nehéz kő…”

 

A szentendrei székhelyű Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár rendezvényeivel aktív résztvevője volt annak a kulturális pezsgésnek, ami a rendszerváltást megelőzte Magyarországon. Az ebben az időszakban keletkezett dokumentumokból sok mindent őriz a könyvtár helytörténeti gyűjteménye. A következőkben néhány érdekességet mutatunk be az 1987-es Tavaszi Fesztivál programjából, az eredeti videofelvételek alapján. A Visegrádi Palotajátékokat is ekkor tartották meg először, a PMKK szervezésében.

A művelődési központ adott helyet az antik metszetek és metszetes könyvek első országos árverésének, melyet az Állami Könyvterjesztő Vállalat antikvár csoportja rendezett.

Képaukció és árverés a színházteremben

A zenei programok közül érdemes kiemelni két debreceni együttes szereplését: a Dixieland Band és az Ütőegyüttes hangversenyét. Az előbbiek a „napfényes New Orleans muzsikáját” hozták el Szentendrére, míg az ütősök különleges hangzású, főleg kortárs zeneműveket adtak elő (bravúrosan), a Vujicsics Tihamér Zeneiskola hangversenytermében  igen gyér, ám annál figyelmesebb közönség előtt. (Az utóbbi koncert teljes terjedelmében elérhető a YouTube-on.)

A Debreceni Dixieland Band

Hieros táltos címmel érdekes hang- és látványvilágú, népies-sámánisztikus műsorra került sor a „klubövezetben”. A szereplők között az ezotéria felé hajló Szántai Lajos mellett feltűnik például a fiatal Sebestyén Márta népdalénekes. (A videofelvétel két, egyenként kb. 20 perces részletben tekinthető meg. Az első részt rövidítve itt közöljük, a  második rész megtekinthető vágatlanul a YouTube-on. Ez utóbbi különösen érdekes és élvezhető is, bár a film vége torznak tűnik.)

Hieros táltos irodalmi-zenei műsor, 1. rész

A zárórendezvényre a Tanácsházán került sor. A Kecskés-együttes műsorában régi magyar nyelvemlékek hangzottak fel – így a Halotti beszéd –, a mai közönség fülének szokatlanul, ám annál erőteljesebben. Végül reneszánsz táncokat mutattak be, korhű zenekísérettel.

A Kecskés-együttes előadása

Toldi-választás Visegrádon

Ezalatt Visegrádon Toldi-választást tartottak. Az esős idő ellenére nagyszámú lelkes érdeklődő és szurkoló jelenlétében zajlott a verseny március 29-én. Közreműködtek többek között: Papp János színművész, Pakucza József, az előző évi győztes, a Reneszánsz harsonaegyüttes, bajvívók, artisták, lovasok és Toldi-jelöltek… A produkciót Turián György rendezte. A belépődíj mindössze 40 Ft volt (gyerekeknek 20)! Tizennyolcan indultak a Toldi Miklós-címért, és – itt is a debreceniek arattak – Lóska Sándor debreceni versenyző bizonyult a legjobbnak.

Ezt követően, június 27-28-án és július 4-5-én, a királyi palota udvarán újra életre kelt a 14. század, Nagy Lajos király és udvartartása. A mintegy nyolcvan-százfőnyi szereplő végigvonult a város főutcáján, majd a küzdőtéren kezdetét vette a lovagi játék, ahol gyalogos és lovas vitézek kardvívásban, kopjatörésben, íjászatban jeleskedtek, és különböző ügyességi lovasjátékokat mutattak be a régmúlt időkből. Ismét megjelent a színen Toldi Miklós nagy erejű utóda. Messzire dobta a félmázsás malomkövet, s a háromméteres petrencerúddal mutatta az utat Buda felé. Közben artisták, csepűrágók, zenészek, táncosok szórakoztatták a királyi udvar népét és a nagyérdemű közönséget.

A program motorja, fő szervezője és részben értelmi szerzője C. Tóth János volt, a művelődési központ igazgatóhelyettese. Résztvevők: Szöllősi Gábor bajvívócsoportja, a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság lovasiskolája, L. Kecskés András együttese, a Szentendrei Városi és Szövetkezeti Kórus és még sokan mások.

Összeállította: Gaján Éva. Vágás: Polgár Zsuzsanna. A filmeket Miser István digitalizálta

ᴥᴥᴥ

 

Tavaszi Fesztivál

Mazsorettek, virágkiállítás, tanácselnök, párttitkár...

 022.jpg

Mazsorettek Szentendre főterén (akkor még Marx téren) 1986 márciusában

Tavasszal a világ sok nagyvárosában rendeznek kulturális fesztivált. A Budapesti Tavaszi Fesztivál megalapítása óta (1981) Magyarország legnagyobb művészeti fesztiválja, mely külföldön is jelentősnek számít. A vidéki városok közül Szentendre elsőként csatlakozott a rendezvény-sorozathoz 1985-ben, válaszolva az Országos Idegenforgalmi Hivatal kezdeményezésére.

Tavasszal a világ sok nagyvárosában rendeznek kulturális fesztivált. A Budapesti Tavaszi Fesztivál megalapítása óta (1981) Magyarország legnagyobb fesztiválja. Az eseménysorozat világviszonylatban is jelentősnek számít. Az utazási irodák már hónapokkal előre megkapják a tervezett műsorfüzetet.

A vidéki városok közül Szentendre elsőként csatlakozott a rendezvénysorozathoz 1985-ben, válaszolva az Országos Idegenforgalmi Hivatal kezdeményezésére. Kezdetben Szentendrei Tavaszi Napok volt a rendezvénysorozat címe.

A Pest Megyei Könyvtár helytörténeti gyűjteménye gazdag fotó- és filmanyagot őriz ebből az időszakból. Aki szívesen rácsodálkozik a múlt vagy félmúlt eseményeire, melynek maga is részese volt, vagy aki egyszerűen csak kíváncsi a régi tavaszi fesztiválok – és Szentendre – rendszerváltás előtti hangulatára, alább képes beszámolót láthat az első hivatalos fesztiválrendezvényekről. Aki pedig netán a szereplőket is felismeri, kérjük, írja meg nekünk! Saját képeit, történeteit, visszaemlékezéseit ugyancsak szívesen fogadjuk.

064.jpg
Ünnepélyes megnyitó a Tanácsházán, 1985-ben. A színpadon a Vujicsics együttes. A falon Szentendre korábbi címere látható

049.jpg

Megnyitó a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár előcsarnokában, 1986-ban. Középen dr. Tóth Béla igazgató

052.jpg

Az Óbuda Tsz virágkötészeti bemutatója a Barcsay-mozaik előtt

050.jpgNépművészeti kiállítás megnyitója a PMKK-ban

szini-berecz.jpg

Dr. Szini István, Szentendre utolsó tanácselnöke és Berecz János, az MSZMP KB ideológiai és propagandaügyekkel foglalkozó titkára a kiállításmegnyitón

zeneiskolasok-varoshaz-ter.jpgZeneiskolások szabadtéri koncertje a Városház téren (fotók: Miser István)

A bejegyzés trackback címe:

https://pemete.blog.hu/api/trackback/id/tr95085745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása