Szántóföldből településcentrum

Művelődési Központ épül Százhalombattán

 

A két nagyüzem, a hőerőmű és kőolaj-finomító fokozatos terjeszkedése embereket vonzott a településre. Kezdetben barakkokban vagy munkásszállón laktak. Ahogyan növekedett a lakosság és vele az igények, lakások majd lakótelepek épültek. Az élet fokozatosan a mai város területére tevődött át az óvárosi területről. Ahol korábban kukoricatáblák sorakoztak, főtér alakult ki: ahogyan akkor hívták, a Május 1. tér.5. déli lakótelep.jpg

6. Főtér környéke.jpg

Hiányzott még egy közösségi összejövetelek tartására alkalmas, nagyobb méretű épület. Ezt az igény volt hivatva kielégíteni a Barátság Művelődési Központ. A terveket Tóth Dezső építész készítette el, a területkialakítás és az építkezés 1979-ben kezdődött. Az épületet két részben adták át: a könyvtári és közösségi szárnyat 1984. december 6-án, a közönségszárnyat 1985. november 7-én.

3. BMK építése.jpg

1975. április 4-én felavatták Rózsa Péter alkotását, az Olajláng emlékművet, majd 1981-ben elkezdték a mai Polgármesteri Hivatal építését.

A főtér, amely ma a Szent István tér nevet viseli, számos átalakításon esett át, mire szántóföldből a település központja lett.

6.2.jpg

Folytatjuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://pemete.blog.hu/api/trackback/id/tr716180414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.