Mozgósítás és hadüzenet

Az első világháború a helyi sajtó tükrében, a korabeli polgár szemével

9..jpg 5._1.jpg

Első világháborús katonaportrék. Könyvtár, Üröm

A mozgósítás és a július 28-i hadüzenet körüli első zaklatott napok gyors hangulatváltásai jól nyomon követhetők a Szentendre és Vidéke augusztusi számai alapján. Vasárnap még

„…az emelkedett hangulatban megindult tüntető tömeg a városházáról nemzeti zászlók alatt, cigányzene és a szentendrei fúvószenekar hangja mellett bejárta az egész város utcáit, folyton lelkesítő kiáltásokkal, hazafias dalok éneklésével. A menetben részt vevő nagy tömeg szüntelenül éltette a háborút, a hazát, a királyt, a hadsereget, a szövetséges államokat. […] Szívvel-lélekkel zúgott a tömeg: Sehonnai bitang ember, ki most ha kell, halni nem mer…

– írja az augusztus 2-i lap.

„Szentendrén a harcra hívó szózat mintegy hétszáz [más források szerint négy-ötszáz] embert szólított el övéik köréből, akik hétfőn és kedden gyülekeztek a városháza mellett.”

Kedden már

„…lehetetlen volt nem érezni azoknak a szülőknek, hitvestársaknak és gyermekeknek a fájdalmát, akik talán utoljára vettek búcsút kenyérkeresőiktől.”

Kada Mihály plébános:

„Bevonult hadköteles fiaink helyébe lehet, hogy a hirtelen jött viharfelhők az ínséget és nyomort hozzák.”

bucsu-2.jpgBúcsúzik a baka. Az Érdekes Újság háborús albumából. Múzeumcafé

„A mozgósítás óta nagymérvű emelkedés tapasztalható a liszt, cukor, kenyér, burgonya, főzelékfélék s egyéb nélkülözhetetlen élelmi cikkeknél, s az árak napról napra tetemesen emelkednek.”

A sehonnai bitang embertől az ínség és nyomorig sok minden együtt van tehát ugyanabban a lapban.

Már a szarajevói merénylet is kínosan érintette a szentendrei szerb lakosságot. Az országos szerbellenes kampány a Szentendre és Vidékére is rányomta bélyegét. A lap 1914. július 5-i száma királygyilkosságra bujtogató fekete nációnak, fékevesztett gyűlölségtől tajtékzó embersöpredéknek nevezte a szerb nemzetet. Emiatt – mint arról az augusztus 9-i szám tudósít –

„…néhány helybeli gk. [görögkeleti] szerb előfizető visszautasította lapunkat.”

A Szerbia elleni hadüzenet után fokozódott a mesterségesen szított tömeghisztéria. A Szentendre és Vidéke augusztus 2-i számában közölt, Szerb kémnek nézett család című cikk például beszámol arról, hogy egy szentendrei fakereskedő – mint mindig, ezúttal is – szerbül beszélt ismerőseivel a HÉV-en. A kalauz, aki különben hozzá lehetett szokva a szerb nyelvű társalgáshoz, átadta őket a rendőrségnek.

„A tér csakhamar tele lett kíváncsiakkal. – Le a szerb kémekkel! – a hangzott fel a tömeg ajkán. A fakereskedő hiába igazolta magát, a tömeg lármázott, […] s a nép fantáziájában már meg is fogant az új gondolat: fel akarják robbantani a Rádeczky-kaszárnyát.”

A cikk óva intette a szerbeket minden feltűnéstől, mivel

„…a kenyérkeresőjétől megfosztott nép lelkiállapota most izgatott, rémeket lát ott is, ahol erre ok nincsen...”

A lap következő, augusztus 9-i számában dr. Zubkovits György budai görögkeleti püspök pásztorlevélben igyekszik mérsékelni a nemzetiségi ellentéteket:

„Főpásztori lelkem mélyén él a tántoríthatatlan hit, hogy ezen egyházmegyében és nyájamban egy lélek sincs, aki nem volna eleve határtalan hódolattal I. Ferenc József legkegyelmesebb királyunk és hűséggel édes magyar hazánk iránt.”

Az augusztus 23-i számban még tovább megy a helyi konfliktusok elkerülése érdekében: felhívja egyházmegyéje szerb papjait, hogy imádkozzanak a (Szerbia ellen!) harcoló magyarok győzelméért, adakozzanak a magyar hadsereg számára, szükség esetén adják át iskoláikat katonai kórházak céljaira.

A háború kiterjedése, Anglia hadba lépése után, az augusztus 16-i számban már nyoma sincs a magyarok körében tapasztalt kezdeti örömmámornak.

„Legyünk higgadtak és óvatosak! Egy beláthatatlan végű háború előtt állunk, ezért minden eshetőségre számítani kell.”

~♣~

Sin Edit gyűjtése

 Folytatjuk

A bejegyzés trackback címe:

https://pemete.blog.hu/api/trackback/id/tr16558901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.