leela 2014.09.01. 16:56

Becsengettek!!!

Az első százhalombattai iskolát 1822-ben építették, amelynek helyén jelenleg lakóház áll az Óvárosban.

A katolikus templom mellett 1912-ben megépült új iskola, ahol az oktatást továbbra is felekezetek látták el. Pável Nándor így emlékezett: "Ebben az iskolaépületben két tanterem készült, amelyeket az 1972-73-as tanévben még ahsználtunk. Eredetileg fazsindelyes volt és inkább magtárhoz hasonlított." 1926-ban 60 millió korona állami támogatással az épületet felújították és cseréptetővel látták el. Az iskolához tartozott Franciska-pusztán a kis létszámú uradalmi elemi iskola is, amelyet 1921-ben létesített gróf Sylvia-Tauroca Frigyesné gróf Windffen Mária. A községi katolikus népiskola 1939-ig hatosztályos elemi iskola volt. Szeretettel emlékeznek ma is az idősek Zenálkó Etelre (Tusi nénire), aki a tanítás mellett elindította a népszínművek előadását is.

k.jpg

A kép 1939-ben készült, az akkori első osztályosokról.

Szlávik Kató, Sági Emma, Gajárszki Jolán. Tunkel Katica, Varner Júlia, Deák Gizella, Konics Ilona, Parré Teréz

Bognár Margit, Halász Rozália, Hajdú József, Halász András, Versits Ilona, Buresch Ilona, Nécsó Rozália, Jászberényi László, Sági Gyula, Sztojka Éva

Oravszki Mária, Lóschinger György, Lehoczki Imre, Kővári János, Újhelyi József igazgató, Dubecz Mihály, Ruzsenszki Károly, Falusi János

Bodrogi János, Bauer Lajos, Mikulecz Károly, Sági János

 

Folytatjuk...

A bejegyzés trackback címe:

https://pemete.blog.hu/api/trackback/id/tr526656539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása