1962-ben ismét nevet változtatott a tsz. Ekkor Magyar-Bolgár Barátság Termelőszövetkezet lett a neve. A szövetkezet elnökei bulgáriai tanulmányutakon vettek részt, és bolgár vendégek is gyakran felkeresték a tsz-t. Az évente rendezett ünnepségeken pedig neves bolgár művészek és  a bolgár követség tagjai jelentek meg.

1965-ben egyesült a tsz a pilisborosjenői termelőszövetkezettel. Ezekben az években már melléküzemágak is létesültek. Volt a tsz-nek kőbányája, agyagbányája, lakatosműhelye és fémnyomórészlege.

A tsz új szőlő- és barackültetvényeket telepített, melyeket már géppel lehetett művelni. 1968 őszén elkészült egy tíz vagonos tároló- és válogatóépület. 1969-ben beszereztek egy válogatógépet. 

A hatvanas évek végén már csak baromfit tenyésztettek, a többi állattenyésztési ággal felhagytak. Az újonnan épült tojóházban már 10 000 baromfit tartottak.

1970-ben a termelőszövetkezet vezetői a következők voltak: Bozsó József elnök, Guba István elnökhelyettes, Novák Ferenc főmezőgazdász, Arnold György állattenyésztő, Csázik Tibor növénytermelő agronómus, Guti István gépcsoportvezető, Barna Béla főkönyvelő, Varga Bertalan az ellenőrző bizottság elnöke, Bíró Béla a háztáji bizottság elnöke, Csürke Jánosné, Pataki István, Koór Jánosné, Bodó Béla vezetőségi tagok és dr. Horváth Ferenc jogtanácsos

9.jpg

A bolgár nagykövet fogadása

2_3.jpg

31.jpg

A teherszállítás a hatvanas évek elején

023.jpg

A tsz kovácsműhelyében

065.jpg

A 22 hektáros barackos

063.jpg

Munka a szőlőben

064_1.jpg

Egy munkaegységkönyv egy lapja

A bejegyzés trackback címe:

https://pemete.blog.hu/api/trackback/id/tr167075089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.