Üröm első televíziója a vállalat ebédlőjében volt

 

Akik régebb óta élnek Ürömön, azok jól emlékezhetnek az egykori vállalat telephelyére a templom mellett. A Fő utca és a Dózsa György út sarkán álló hosszú épületből irányították az üzem öt kőbányáját. A templom felőli részen voltak az irodák, a hátsó részben pedig a konyha és az ebédlő. A hatvanas évek elején, amikor még ritkaság volt a televízió, a vállalat ebédlőjében már volt egy készülék. Esténként ott gyűlt össze a falu apraja-nagyja egy kis tévézésre.

A Kőfaragó Vállalat megszűnése után sokáig üresen állt az épület. Az ezredforduló tájékán egy-egy részét fokozatosan felújították, és különféle vállalkozások indultak benne.

125.jpg

1955. május elsején

007.jpg

 1970 körül

a_kofaragok_volt_irodaja.jpg

 Megszűnés után, már elhanyagoltan

iroda_a.jpg

A templom felőli oldal 2015-ben

iroda_b.jpg

A Dózsa György út felőli rész 2015-ben, különféleképpen felújítva

 

Forrás:

Muskáth György: Üröm története 1945-1970 című kézirata

Ürömiek visszaemlékezései

A bejegyzés trackback címe:

https://pemete.blog.hu/api/trackback/id/tr927435992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.