1898-ban alapították az ürömi óvodát

 

Az ürömi óvodát József főherceg támogatásával alapították 1898-ban. Ezt a korabeli újságokban megjelent hírek bizonyítják.

alkotmany_1898_junius_1_ovoda_alapitasa_jozsef_foherceg.JPG

Az Alkotmány című napilapban 1898. június 1-én megjelent közlemény

pecsi_kozlony_1899_februar_16.JPG

A Pécsi Közlönyben 1899. február 16-án megjelent hír

alkotmany_1903_marcius_21_ovoda_iskola_jozsef_foherceg.JPG

Az Alkotmány című napilapban megjelent hír - 1903. március 21.

26_1.jpg

Óvodások 1925-ben

Alapításakor az óvoda a mai iskola udvarában volt, és csak valamikor a második világháború után költözött a mai helyére, a Fő utcába. Arra többen emlékeznek, hogy az ötvenes években már ott volt. Két hosszú sváb ház állt ott közös udvarral. Az udvaron csirkék legeltek, a házakban több család is lakott.

078.jpg

Óvodások 1972-ben

ovoda_1979_6.jpgÓvodások 1979-ben

Muskáth tanár úr helytörténeti munkájában azt írja, hogy 1945-ben egy csoport volt egy óvónővel, 1955-ben pedig már kettő, két óvónővel. Ahogy gyarapodott Üröm lakossága, úgy nőtt a csoportok száma is. 1980-ban már öt csoport működött. Közben az épület is korszerűsödött. Az emeletes Fő utcai rész 1974-ben épült. Egyre több család költözött  Ürömre. 2004-ben megnyitották a tagóvodát.

az_ovoda_1980_korul.jpg

Az óvoda épülete 1980 körül

ovodai_farsang.jpg

Óvodai farsang

„Átmenetileg a tagóvoda megnyitása megoldást jelentett a község számára, de ahogy nőtt a lakosság száma, egyszer csak észrevettük, hogy a lehetőségeinket kinőttük. Az Önkormányzat egy uniós pályázattal a segítségünkre sietett. Kicsi, családias, de nagyon rossz állapotú óvodánk 2006 júniusában lebontásra került. A meglévő csoportjaink közül egy csoport az Idősek Otthonában, kettő az iskolában, két csoport pedig a régi óvoda még meglévő épületében működött tovább. A munka a szűkös hely mellett is töretlenül, lelkesen és zökkenőmentesen folyt.

Az óvoda újraépítése két ütemben történt. Az első ütemet 2007. március 11-én adták át. Az Idősek Otthonába és az iskolába kihelyezett csoportok költözhettek az új épületbe. 2009. március 28-án elkészült a második ütem, s ezt követően a meglévő régi épület és a konyha került átépítésre és felújításra. Az öreg, családias légkörű, ötcsoportos óvoda helyett létrehoztak egy minden tekintetben az EU elvárásainak is megfelelő, kilenccsoportos óvodát, ami minden gyerek és szülő megelégedettségére szolgál.”

Üröm az idő sodrában. Üröm, ÜBT, 2010. 167. oldal 

73.jpg

Az óvoda épülete 2002-ben

ovoda_avatas.jpg

Óvodaavatás 2007-ben

ovoda_2015_2.PNG

Az óvoda 2015 januárjában

ovoda_2018_aprilis_30.JPG

Az óvoda 2018. április végén

 

Forrás

Üröm az idő sodrában. Üröm, ÜBT, 2010.

Muskáth György: Üröm történetre 1945–1970. Kézirat

Ürömiek visszaemlékezései

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pemete.blog.hu/api/trackback/id/tr308378212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.