~ Minden tárgyból eminens volt ~ 

Petőfi iskolája Aszódon, ma Petőfi Múzeum (fotó: 1960-as évek)

1835 szeptemberében Petrovics István elvitte fiát Aszódra, hogy tanulmányait ott folytassa. Költőnk ekkor mindössze 12 éves, de már számos iskolában megfordult. Előzőleg Sárszentlőrincen, az ottani evangélikus algimnáziumban tanult, előtte pedig a pesti evangélikusoknál (a mai Deák téri általános iskola) és a pesti piaristáknál. A Pesten töltött évek alatt rossz volt a bizonyítványa, volt olyan év, hogy majdnem megbukott.

Nem csupán fiuk gyenge osztályzatai miatt voltak a szülők elkeseredve, hanem azért is, mert már ekkor többször hírül vették, hogy a gyerek „a színházak körül ólálkodott”. Ezért keresztapja, Martiny Károly rábeszélésére Petrovics István beíratta Sándor fiát az aszódi Schola Latinába (latin iskola).

Petőfi Sándor (akkor még Petrovics) szárnyakat kapott az új iskolában, amely a jelenlegi Petőfi Múzeum helyén állott, és nádfedeles, földszintes épület volt.

A fiú, bár az első évben sokat betegeskedett, rövidesen fölküzdötte magát osztálya legjobb tanulói közé. Erről tanúskodik az egykori Petőfi Sándor Gimnázium és Szakközépiskola tulajdonában fellelt anyakönyv. Eszerint költőnk „jöttekor tizenharmadik, távozásakor tizenhatodik életévében jár”. „Ágostai hitvallású, nemzetisége: magyar, születési helye: Kiskőrös, Pest megye.”

Amikor Aszódra kerül, már olvas németül és latinul, s itt kezd hozzá a francia nyelv tanulásához. Nézzük, milyen tantárgyakat tanult, és ezekben milyen eredményeket ért el:

1.  A keresztény vallás tanítása – E
2.  Latin nyelv – E
3.  Egyetemes történelem – E
4.  Természetrajz – E
5.  Földrajz – E
6.  Magyar nyelv – E
7.  Számtan – E

Az 1836–37. iskolai évben érte el a legjobb bizonyítványt. Tiszta „nagy eminens” osztályzatot kapott, azaz minden tárgyból „igen kiváló” volt.

Források:

Asztalos István: Petőfi Aszódja – Aszód Petőfije. Petőfi Múzeum, Aszód, 1975. 61–70. oldal 

Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár (Szentendre), helytörténeti gyűjtemény, fotótár

 ~ Szerb vagy szlovák? ~ 

A Petrovics-családfa férfi ágának egy XIX. század végi ábrázolása

Petőfi Sándor édesapja, Petrovics István mészárosmester felvidéki szlovák családból származott (a közhiedelemben elterjedt szerb származással szemben), de ő magyarnak vallotta magát. Apjának szlovák származását valószínűsíti annak evangélikus vallása (a szerbek általában ortodoxok), illetve Kiss József és Jakus Lajos kutatásai, akik apai ágon 1685-ig, a Nyitra vármegyei Vagyócig vezették vissza Petőfi származását. Vagyis a Petrovicsok csakúgy Felvidékről származnak, mint az anyai ág (Hrúz), amely a Turóc vármegyei Necpál községből ered. Apai nagyapja Petrovics Tamás, aki 1770-ben 26 évesen költözött Aszódra.

Családfa-ábrázolás többféle is létezik. A Petőfi család aszódi életéről szóló könyvben egy grafika a Petrovics család leszármazását (apai ág) csak a dédapáig, Petrech- vagy Petrovicz Györgyig vezeti vissza.  

A sokkal ősibb szerb származás mellett érvel a szentendrei születésű Jakov Ignyatovity, aki visszaemlékezésében érzékletesen írja le 1848-as megismerkedését Petőfivel:

Sokan teszik föl a kérdést, hogy [Petőfi] vajon szerb volt-e vagy szerb származású, vajon igazán Petrović volt-e a neve, mert a Petrović magyarul Petőfit jelent. Petőfi valóban egykori szerb törzsek leszármazottja, de nem azoknak a szerbeknek utóda, akik Čarnojević pátriárkával költöztek be az országba, hanem azoknak ..., akik a Nemanja trónkövetelő hercegekkel jöttek ide, és egy ideig Budán éltek … Srpski Kovin, Lovra, Čip, Tukula (Ráckeve, Lórév, Csép, Tököl) helységeket a Nemanják és Árpád-háziak idejében alapították, és innen szóródtak széjjel a szomszédos Kunságban (Kumanija). 

Az így széjjelszórt, messze vetődött, egyház és iskola nélkül maradt szerbek idők folyamán más vallásra tértek, de vezetéknevüket megtartották. Ilyet meglehetősen sokat ismertem. Ilyen családból származott Petőfi is. Itt Petőfi természetesen nem kerülhetett érintkezésbe szerbekkel, s mivel tiszta magyar lakosság körében élt, később sem, mint diák, katona és költő.

Petőfivel Pesten 1848 elején találkoztam. … Egyik este a Komló-kertben hozzám lépett egy ismerősöm, s magával vitt, hogy bemutasson Petőfinek. … Ez az ismerősöm és barátom költő volt, Lisznyai Kálmán, aki nagyon szerette a szerbeket, s a magyarra fordított szerb népdalokat egekig magasztalta. Bemutatkozáskor megemlítette a Petőfi nevet, de azt is hozzátette, hogy az igazi neve Petrović. Petőfi kezet fogott velem, de nem látszott rajta, hogy nagyon kedvére lett volna a szerb név említése; ... komolyan rám tekintett, de további beszélgetésbe nem ereszkedett velem. … Valami mégis szemembe ötlött: arcának és fejének szerb jellege. … a szeme az arcához képest nagy, fekete, igen mélabús kifejezésű; arcvonásai finomabbak, de harcot és szenvedést mutattak; szakálla hegyes, a haja fekete, sűrű, göndörödő. Nem olyan volt, mint Jupiter tonans, mégis érdekes fej. …

Hogy aztán most Petőfi családilag beleolvadt a magyar fajtába, vagy valamelyik ősére ütött, vagy mert a szerbek és magyarok hasonlítanak egymásra, más kérdés, elég az hozzá, hogy Petőfi tisztára szerbnek látszott.

Források:

Asztalos István: Petőfi Aszódja – Aszód Petőfije. Petőfi Múzeum, Aszód, 1975. 29–30. oldal

Jakov Ignyatovic: Szerb rapszódia. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973. 57–59. oldal

Petőfi Sándor. Wikipédia

Csergheő Géza: Petőfi Sándor származása és czímere. Turul, 1889/4. 185. oldal. Wikikönyvek

 ~ Utálom a bálványt,

a valónak hazug mását ~ 

Az eredeti dagerrotípia...	...és a róla készült másolat

~♣~ A Petőfi-dagerrotípia az egyetlen Petőfi Sándor alakjáról fennmaradt fénykép, amelyet feltehetően barátja, Egressy Gábor színész készített pesti lakásán 1844-45 körül. A költő a képen a jobb karjával egy biedermeier székre támaszkodik, ruházata sötét, magasan záródó zsinóros atilla és a nyaka köré tekert sötét, zsinóros szegélyű, hosszú nyakkendő.

~♣~ Egy visszaemlékezés szerint Petőfi nem szerette magát „képmásoltatni”. „Utálom a bálványt, a valónak hazug mását; aki szeret: megőriz lelki szemeivel” – mondta.

Klösz György későbbi átdolgozása...	...és a kortárs Jankó János rajza

~♣~ A Petőfi-dagerrotípia alapján több rajz is készült, mivel az eredeti fénykép már 1870-ben rossz állapotban volt. Végül Escher Károly restaurálta 1955-ben. Az értékes ősfényképet ma a Petőfi Irodalmi Múzeum fotógyűjteményében őrzik.

~♣~ A költő megjelenéséről, lényének kisugárzásáról Egressy Ákos, a színész-barát fia így ír:

Szépvágású, tündöklő nagy fekete szemeiben tükröződött egész lelkivilága. Ifjúi hév és szellemerő, ábrándosság és férfias akarat, szívjóság és nemes harag gyúpontja volt az. Egzaltált perceiben szórt villámait ma is látni vélem. Bűvösebb hatású, fönségesebb kifejezésű szemeket sohasem láttam. Magas értelmiséget sugárzó domború homlokát sűrű fekete haj körítette, melyet fölfelé fésült, választék nélkül.  

Hangját a sok éjjelezés, s különösen a szakadatlan dohányzás tompává, érctelenné tette. De azért beszéde kellemesen hangzó, tisztán artikulált, minden tájszólástól ment és bensőségteljes volt … Két szemfoga, ha nevetett, a fogsorából kissé előrébb állónak tűnt … Erős állcsontjai sovány arcának rendkívül határozott jelleget, erős kifejezést adtak, s előhaladottabb korúnak tüntették föl, mint amennyit ifjú éveihez mért vékony bajusza mutatott.

Források:

Aszód Városi Kulturális Központ, képzőművészeti gyűjtemény

Fehér Béla: Víz a dagerrotípián

Egressy Ákos: Petőfi Sándor életéből. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat, Budapest, 1909. 18–19. oldal

Petőfi-dagerrotípia – Wikipédia  

~♣~ Sárga frakkban, talicskában ~♣~

Arról, hogy Petőfi Sándor hogyan öltözködött, többen többféleképpen vélekednek.

Egressy Ákos, aki a színész Egressy Gábor fia volt, és sokszor közelről látta a költőt, hiszen apjának jó barátja volt, így emlékezik:

Petőfi, amint én ismertem, mindig attilában járt, pantallonban; nyakkendőt sohasem viselt, hanem lazán begombolt, keményítetlen inggalérja látszott ki csupán, inkább az attilán belül, s nem ficsúrosan kihajlítva, mint ahogy vásárra készített arcképein szeretik feltüntetni. Zimankós időben fekete gallérköpenyét vette föl; más felsőruhát sohasem hordott, télen sem.

Illyés Gyula ilyennek láttatja – egy diáktársa emlékei alapján – a fiatal Petőfit:

Mintha ma is látnám ... kék szatengló, testhez álló öltönyét, mely vasárnaponként irigylésre méltóan simult karcsú derekára; s oly szépen kiemelé a vállnak s csípőnek arányosan kiterjedő méreteit, hogy emlékezetemben még tarka, lapos gombjai is kitörölhetetlenné váltak. Ezen díszben sétált föl, fényesen csiszolt lábbeliben az Isten házába.

Várkonyi Nándor így ír külleméről, ruházatáról:

Petőfi különc módjára öltözködött, súlyt helyezett ruházkodására, s jelmezcseréi gyakran megjegyzésekre adtak okot. Pesten, mint népköltő tűnt fel, csizmát, szűk nadrágot, Csokonai-mentét viselt, efölött bogrács-alakú kalapot; kezében fokost forgatva, nagy lépésekkel járt, mint a távgyaloglók.

Jellemző volt rá a színpadias magyar viselet … pitykés kék dolmányt csináltatott, piros hajtókával, sima vagy virágos fekete szövetből varratott magának atillát, hozzá alól-zsinóros, gombos pantallót, s akkori szokás szerint nyakát többszörösen körülcsavarta nyakkendővel.

1845 második felétől nyakkendőt nem viselt; gallérját, mint ez számos külföldi költő, Shelley s Byron képein is látható, mélyen kihajtva hordta. A kihajtott gallért a francia jakobinusoktól vették át az angol romantikusok; republikánus jelvény volt.

Wéber Antal irodalomtörténész (nehezen igazolható) állítása szerint pedig:

... még népies korszaka előtt talicskában tolatta végig magát a pesti Váci utcán. Ha jól emlékszem, sárga frakkot viselt.

Források:

Illyés Gyula: Petőfi Sándor. Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977. 24. oldal

Várkonyi Nándor: Petőfi arca. Nyugat, 1940. 1. szám

Egressy Ákos: Petőfi Sándor életéből. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat, Budapest, 1909. 17. oldal

Bezeczky Gábor irodalomtörténész szóbeli közlése

Jakov Ignyatovity: 200 ~	Vujicsics Sztoján: 20 ~

~ Kétszáz éve született Jakov Ignyatovity szerb író (Szentendre, 1822. december 8.)

~ Húsz éve halt meg Vujicsics D. Sztoján író, irodalomtörténész (Róma, 2002. február 11.)

Jakov Ignyatovity több regényében, visszaemlékezésében hitelesen és igen érzékletesen mutatta be a korabeli életet a Duna menti kisvárosban, széles kitekintéssel az Osztrák-Magyar Monarchia és a környező országok fontos kulturális helyszíneire (Pest, Bécs, Velence...) és az akkori társadalmi-politikai viszonyokra (Szerb rapszódia, Respektus Vásza, Örök vőlegény).

Ignyatovity finoman megformált, elegáns mellszobra (Janzer Frigyes alkotása) az író szentendrei szülőháza mögötti kis köz végében áll, annak a templomnak a közelében, ahol egykor megkeresztelték. A szerbek által épített, eredetileg ortodox templom, a Tyiprovacska azonban már régen a katolikus egyház tulajdonában van (Péter-Pál-templom a neve). A szobor 1977-es felállításakor a köz még átjárható volt, gondozott kert övezte, és pad is volt mellette. Ma viszont Ignyatovity egy csupasz fal előtt áll – eléggé méltatlanul a mű modelljéhez, szerepéhez Szentendre történetében. Szerencsére a főutcára néző épületet pár éve méltóképpen rendbehozatta új tulajdonosa, aki az évforduló kapcsán meglepetéssel is készül.

~

Az író nevét viselő kulturális szervezet, a Jakov Ignyatovity Alapítvány kezdeményezője a pomázi születésű Vujicsics D. Sztoján író, irodalomtörténész volt. Vujicsics Sztojánt, mint a magyarországi szerbek szószólóját, a nemzetek és nemzetiségek közötti kulturális és emberi kapcsolatok ápolóját igazi „hídembernek” tekinthetjük. Az ő nevéhez fűződik az európai rangú Szerb Egyházművészeti Gyűjtemény létrehozása.

Vujicsics Sztoján húsz évvel ezelőtt hunyt el. Ez utóbbi évforduló alkalmából jelent meg a róla szóló tanulmánykötet Újvidéken, a Matica srpska kiadásában, Poslednji barokni Srbin (Az utolsó barokk szerb) címen, Radovan Popović szerbiai író, kritikus tollából.

~

Bár nem évfordulóhoz kapcsolódik, de ide kívánkozik, hogy szót ejtsünk Vujicsics Sztoján testvérbátyjáról, a nála négy évvel idősebb Vujicsics Tihamér zeneszerző-népzenekutatóról is, aki – mint köztudott – repülőgép-szerencsétlenségben vesztette életét 1975-ben (46 évesen). Jelképes síremléke a szentendrei ortodox szerb székesegyház, a Száborna parkjában áll. A cseh légitársaság, melynek gépén utazott, urnában küldte el hamvait szeretteinek, akik egy piciny koporsóban, az egyik furulyájával együtt temették el a székesegyház kriptájában. A székesegyház falán pedig szerb nyelvű felirat jelzi a sírhelyet. 

Vujicsics Tihamér máig alapműnek számító könyve, A magyarországi délszlávok zenei hagyományai (Muzičke tradicije Južnih Slovena u Mađarskoj) már halála után, 1978-ban jelent meg. A vaskos (620 oldalas) kötet 2020-ban bővített kiadásban újra megjelent a Hagyományok Háza, a Zenetudományi Intézet, a Szerb Intézet és a Vujicsics Egyesület közös kiadásában. Három nyelven: a magyaron és a szerben kívül immár angolul is.

~

A XVII. század végén Magyarországra áttelepült szerbek utódai mára csaknem teljesen eltűntek Szentendréről és környékéről. Ám több évszázados ittlétük nyomokat hagyott a kultúrában. Máig ható, jelentős alkotásokat hoztak létre, nemcsak az építészetben és az egyházművészetben, hanem az irodalomban és a zenében is.

Forrás: moly.hu, wikipédia.hu

Bölcsődei képek 2.

Schütz István nyelvész, műfordító, újságíró

Schütz István nyelvész, műfordító, újságíró, az ELTE filológiai tanszékének címzetes egyetemi docense, a Finn Irodalmi Társaság levelező tagja, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, az albán Naim Frashëri érdemrend arany fokozatának tulajdonosa. A 20. század egyik legnagyobb hatású magyar albanológusa, az albán nyelv és kultúra fáradhatatlan terjesztője.

2001-ben költözött Ürömre, itt írta tudományos munkáit, ide jártak hozzá tanítványai 2010-ben bekövetkezett haláláig. Az ürömi temetőben van végső nyughelye.

Schütz István élete nagyon érdekes és változatos volt. 1923-ban született Aradon. Ősei szászok, svábok, osztrákok voltak, egyetlen magyarról tud a családjában, de ennek ellenére családja magyarnak vallotta magát. Románok, svábok, szlovákok és szerbek között nőtt fel és a gyerekek egymástól tanulták el a nyelveket. 1942-ben, 19 évesen a román hadseregbe kellett volna bevonulnia, ezért Budapestre szökött, és a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar - latin szakán kezdett tanulni. Budapesten állandó honvágyat érzett a "multinacionális" aradi élet után. Még egyetemista volt, amikor egy „Kalevala-szótár” segítségével kezdett el levelezni egy finn lánnyal. Tőle kapta Mika Waltari híres regényét, a Szinuhét, és ezzel kezdődött a finn irodalommal való ismerkedése. A könyv szótárral történő elolvasása közel egy esztendőt vett igénybe, s közben a finn nyelvet is elsajátította. 1962-től a 80-as évek elejéig több mint hétezer oldalt fordított finnről magyarra.  Mika Waltari történelmi regényeinek többsége az ő fordításában jelent meg itthon. (Az emberiség ellenségei, Mikael, Mikael Hakim, Turms, a halhatatlan, Johannesz ifjúsága, Johannesz Angelosz). Fordítói tevékenységének elismeréseként kapta meg 1986-ban a Kalevala emlékérmet, és lett a Finn Irodalmi Társaság levelező tagja. A Kalevala első énekét lefordította finnről albánra, mely egy tanulmány kíséretében meg is jelent Koszovó fővárosában, Pristinában.

Az albán nyelvvel az egyetem befejezése után került kapcsolatba. 1948-ban 150 albán fiatal érkezett Magyarországra, hogy egyetemi tanulmányokat folytasson. Oktatásukra magyar tanár kellett, méghozzá olyan, aki olaszul vagy franciául tud, mert az albán fiatalok ezt a két nyelvet tanulták otthon. Schütz István kezdte őket magyar nyelvre oktatni, s közben megtanult albánul. Később az albán követségen tökéletesítette nyelvtudását. 1950-ben megbízást kapott az első magyar-albán szótár elkészítésére. Tíz évig dolgozott a Magyar Távirati Iroda külföldi sajtószolgálatának munkatársaként, ahol albán, román, olasz és német nyelvismeretét kamatoztatta. 6 évig a Magyar Rádió idegen nyelvű adásainál, 13 évig a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség sajtóosztályán dolgozott. Ezután egy 6 nyelven megjelenő idegenforgalmi hetilap, majd a KGST négy világnyelven megjelenő folyóiratának a szerkesztőségét vezette. Bejárta a világ kétharmadát, készített interjúkat olyan személyiségekkel, mint Salvador Allende chilei, Gamal Nasszer egyiptomi államfővel, a portugál gyarmati felszabadító mozgalmak vezetőjével, Mario Soares-szel, Urho Kekkonen finn köztársasági elnökkel.

Az 1980-as évek elején az ELTE román nyelvű tanszékén kezdte az albán nyelv oktatását. Oktatói munkája kiterjedt az albanológia, a régi román irodalom, majd a balkanológia oktatására is. Foglalkozott a balkáni nyelvek genezisével és a térség népeinek nyelvi kapcsolatrendszerével.

 A 80-as évektől kezdve rendszeresen tartott előadásokat a pristinai egyetemen, majd Tiranában is.

Nyelvészeti kutatásokkal is foglalkozott. 1981-ben írta meg első albanológiai munkáját. Abban egy latin eredetűnek vélt román szóról bizonyította be, hogy valójában albán eredetű. A dolgozat a Ceausescu-féle Románia érzékenységére való tekintettel csak franciául jelenhetett meg.

Ez irányú munkásságát 2002-ben Fehér foltok a Balkánon címen megjelent albanológiai - balkanisztikai áttekintésével koronázta meg. A könyv a román és az albán nyelvi-történeti párhuzamokról szól.

Közben szorgosan dolgozott a mintegy 1600 oldalas albán-magyar szótáron, melyet CD-re mentett át a számítógépéről,  s ez az óriási munka még kiadásra vár.

A 20. század egyik legnagyobb hatású magyar albanológusaként, az albán nyelv és kultúra fáradhatatlan terjesztőjeként tartják számon. Személyisége és munkássága által az albánok a mai napig barátjukként tisztelik a magyar tudóst.

Schütz István emléktáblájának leleplezése a koszovói Gjakova városban 2020-ban

Schütz István sírja az ürömi temetőben

Köszönöm Barkóczy Katalinnak a fenti íráshoz nyújtott sok segítségét.

Forrás:

Népszabadság -  2002. december 12.

Magyar Nemzet - 2010. december 4.

Wikipédia

Bölcsődei képek 1.

Az ürömi focicsapat az 1970-es években

Karatetábor 1994-ben

A 7. c 1991-ben

Melina Mercouri Szentendrén (3)

1988-as szentendrei látogatása során a miniszter asszony nemcsak a Kovács Margit Múzeumban és a Görög-templom ortodox egyházművészeti kiállításán, hanem egy kortárs festő, a szerb Milić od Mačve időszaki tárlatán is megjelent, a Szentendrei Képtárban.

Melina a szerb festőművész, Milić od Mačve társaságában

A háttérben a minisztert kísérő Vujicsics Sztoján, balról pedig felesége, Vujicsics Marietta. Jobb szélen Szánthó Imre festőművész

(A ballonkabátos, hullámos ősz hajú úr kilétét nem sikerült megállapítani)

Melina Mercouri és szentendrei vendéglátói a Görög utcában: Ladányi István múzeumigazgató és dr. Mailáth Imre, a Ferenczy Múzeum munkatársa

Források:

Vujicsics Marietta családi archívuma és szíves közlése

Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár (Szentendre), helytörténeti gyűjtemény

Külkapcsolat – Grósz Károly fogadja Melina Mercourit. MTVA Archívum

Az utolsó görög istennő. MaNDA

Melína Merkúri. Wikipédia