kokarda2.jpg  Mi haszna volt kettős a kikelet?     Értünk utána kettős, bús telet.”

                                                      ♣~♣~♣

                           Sin Edit gyűjtése

 
varmegye.jpgA Vármegyeház Pesten. Rudolf Alt színezett litográfiája. Országos Széchényi Könyvtár

 

Az 1848-as forradalom március 15-i kitörésének másnapján a Pest megyei elöljáróság határozatot hozott, hogy az események kordában tartása érdekében a megye településein a felsőbb hivatalos szervek veszik kezükbe az irányítást, illetve a lakosság tájékoztatását. „A’ bal magyarázat elkerülése, álhírek elterjedése és rosszakarat által netalán megkísérlendő félrevezettetések meggátlása tekintetéből” így került sor március 18-án a szentendrei tanács „vegyes ülésére”, melyen jelen volt a főbíró, az öt tanácsnok, „…valamint is az egész városból összehívott, ’s megjelent urak”.


Tanácsülés Szentendrén, 1848. március 18-án




 

Az ülés a járási főszolgabíró elnöklete alatt zajlott, aki így vezette be mondanivalóját:

„Polgártársaim! Örömmel üdvözölhetem önöket e’ névvel, mert Martzius 15ke óta arra megjogosítva vagyok.”

Ezután ismertette az országgyűlés alsó házának  „…a’ békés útoni átalakulásnak eszközlése tekintetéből” benyújtott felirati javaslatát a közteherviselésről, az úrbéri viszonyok kárpótlással történő megszüntetéséről, a nép és nemesség közti érdekegyesítésről, a törvény előtti egyenlőségről, a népképviseletről, a katonai terhek csökkentéséről, nemzeti kormány alakításáról. A felsőház elfogadta a felirati javaslatot, már csak a király jóváhagyása szükséges – hangsúlyozta a főszolgabíró.

„A’ fejedelemnek alkotmány iránti kegyelete biztos reményt ad, miszerint az elősorolt kérdések törvényesítésével a’ békés átalakulás azonnal létesítve leend – folytatta. – Ez alapos reményből eredett nemzeti örömmel telt Ifjúság, Egyetemi tanulók, kikhez minden rendű és rangú egyének csatlakoztak, a’ békés útoni átalakulás feltételeit tizenkét pontba foglalva Pest Városi Tanácsa elibe adta”. A Tanács, sőt „a’ Fő Mélt. Helytartótanács szintén átlátva a’ kor körülményeit, ’s megértve a’ nemzet kívánatát”, elfogadta a 12 pontot, s vele a sajtószabadság és az országgyűlés Pestre helyezésének kívánalmát.

A főszolgabíró nem említette, hogy – Petőfi Sándor szavaival – „A nagyméltóságú helytartótanács sápadt vala és reszketni méltóztatott”, ennyit viszont elismert:

„Az alkotmányos élet illyetén nyilatkozata zaj nélkül nem történhetik. Mégis, Pest város közönségének egyetértése kivívta azt, hogy a’ békés átalakulás föltételei nemcsak polgári vérontás, hanem a’ személy és vagyonbeli biztonság legkisebb veszélyeztetése nélkül csöndes és törvényes úton nyerettek meg.”

Hogy a békés átalakulást, mely „az Országgyűléstől és koronás fejedelmünktől biztosan várható”, semmi ne zavarja, a megyei hatóság „…ezen városi elöljáróságot utasítja, ha [...] netalán még lázító egyének is megjelennének, azokat hívassa elő. Őket maga a’ nép előtt a’ dolgok fekvéséről világosítsa fel, és ha azok ezután is rendetlenséget akarni szándékoznának, őket a városból illedelmesen ugyan, de hatályosan távolítsa el, minden esetre pedig a’ népet nyugtassa meg.”



A városatyák nem kis diplomáciai érzékkel hozták meg határozatukat, egyszerre adtak hálát Istennek, királynak, megyének, a reformpolitikusoknak, határozottan hitet tettek a békés átalakulás mellett, nem feledkezve meg az igazi, bölcs uralkodói erényekre való célzásról sem:

„Nem lehet szíve mélyéből nem örvendenie minden lakosunknak, a’ jó fejedelmünk egyetértésével eszközlendő békés útoni átalakulásnak, ’s ezért hálás érzetünket először is mondván az Egek Urának, kinek fölöttünk őrködő gondviseléséből, midőn a’ Szabadság kivívása másutt vér ontásával halál áldozatokba került, nálunk békés úton megtörténni engedett. Hála jó Fejedelmünknek, ki arról meggyőződve, miképp a’ Trónok szilárdsága nem a’ Szabadság elnyomásában, hanem fölemelésében alapul, emberiségnek természet adta jogait visszaadni kész. Hála az átalakulás élén álló férfiaknak, kik emberi Szeretetből áthatva emberi jogokat vívtak ki.

Városunk Szabadságérzete Szent Tüzétől lelkesedve mind ezen törvényes úton történteket magáévá tévén, a’ békés útoni haladáshoz áll, a Tanács és Vközség minden egyes tagjának szoros kötelességévé tétetvén, hogy a’ békét és rendet tartsák fönn, a’ Nságos Megye végzését örök emlékül levéltárba tétetvén harsogva kiáltjuk:

»Éljen a’ koronás Fejedelmünk, éljen az alkotmányos Reform, Szabadság, egyenlőség, béke és rend.«”

A helyi önkormányzat 1848/49-es politikai jellegű tevékenysége ezzel nagyjából le is zárult. Csupán március 29-én hoztak még egy határozatot arról, hogy a továbbiakban minden helybeli vagyonos polgár számára nyilvánosak lesznek a tanácsülések. E határozat „…mai nap a város több helyein kiszegezés által három nyelven közhírré tétetik”.

A harci eseményekből a városvezetés lehetőség szerint kivonta magát, azonban élelemmel, bakanccsal, a lovak elhelyezésével és takarmányozásával a környéken állomásozó császáriakat segítették.

 

Honvédek, nemzetőrök a szabadság szolgálatában



 

A megyei határozat szerint a forradalmi hadsereg számára 308 nemzetőrt kellett kiállítania a városnak, tényleges számukról nem maradt fenn adat. A Pest Megyei Levéltár Haynau-féle iratai 25 szentendrei illetőségű besorozott (tehát nem önkéntes) honvédet tartanak nyilván, közülük Neskó Jenő birtokos nemes főhadnagyi, Kretsarovits Péter jogász őrmesteri rangban szolgált, a többiek (öt kézműves és 18 paraszt) közkatonák voltak. Vallási megoszlásuk: 20 római katolikus és 5 óhitű.

Az 1848-as emlékeket kutató helybeliek kiderítették, hogy Neskó Jenő Komáromnál tette le a fegyvert, tehát Klapka György kapitány megadási feltétele szerint szabadon elvonulhatott. Visszatért szülővárosába, itt is hunyt el 1873-ban, az Opovacska-templom temetőjében nyugszik. Schwarzenbrunner János honvédszázadosról is megemlékezik a helyi krónika, aki a forradalom alatt nem volt ugyan még szentendrei lakos, de a szabadságharc után rangjától megfosztva hajóstisztként családjával Szentendrére költözött, itt is halt meg.

Az 1848-ban alapított Hadi Főtanoda vezetője, Petzelt József honvédtiszt a világosi fegyverletétel után Szentendrén talált menedékre, itt halt meg 1850 augusztusában, a római katolikus kálváriánál temették el. Emlékét a Kossuth Lajos Katonai Főiskola, majd annak megszűnte óta a Petzelt József Szakképző Középiskola és a helyi önkormányzat kegyelettel ápolja.

 

petzelt.jpgPetzelt József alezredes emléktáblája Szentendrén. Holdas György műve, 1988. Szoborkereső

 

A szentendrei születésű Ignjatović Jakov író – szerb származása ellenére – a magyar forradalmárok oldalán aktívan részt vállalt az eseményekben. Csobánka küldötteként részt vett a karlócai kongresszuson, ahol a szerbek Habsburg birodalmon belüli autonómiát és szerb vajdaság létrehozását követelték. A szabadságharc bukása után bujdosnia kellett, majd sikerült menlevelet szereznie, melynek birtokában 1853-ban rövid időre hazaköltözött Szentendrére.

Meglehetősen felemás volt tehát Szentendre város 1848/49-es szerepvállalása. Ugyanilyen ellentmondásos lehetett a városlakók állásfoglalása is.

„Szentendre akkor két párton volt, fele Habsburg, fele Kossuth. A dédapám császárpárti volt, a dédanyám Kossuth-i” – emlékezett vissza az 1950-es években egy hetven év körüli asszony.

Egy másik idős asszony ugyanekkor így idézte dédnagyanyja szavait: „Mi lesz, ha győz az osztrák? Akkor felakasztanak engem, ha pedig veszít, akkor felakasztják a fiamat.” Ekként hagyományozta a népi emlékezet anyáról leányra 1848/49 legsúlyosabb dilemmáját.

Legendás történetek



 

A Kossuth-pártiak emlékezetében képzeletszülte, színes, legendás történetek is megmaradtak, melyek inkább tartoznak a néprajz, mintsem a történettudomány körébe:

„A Főtéren volt a Kossuth-oltár. Hordták oda a pénzt Kossuthnak.”

„Úgy hallottam, a dédanyám kis szakajtó aranyat adott.”

„Hat szekérre való arannyal és hat szekérre való ezüsttel indultak innen. Gazdagok voltak a szentendreiek. Aradon még megvolt, ott tűnt el.”

„A 48-as időkben minden szerb, aki Kossuth párti volt, Kossuth ruhát hordott, meg Petőfi ruhát.” Egyik emlékező még a Kossuth-nóta szerb változatát is fel tudta idézni.

„Egyszer Petőfi a püspökmajori öreg fák közt bújt el, hogy Albrecht főherceg ne találjon rája.” „Klapkát, Perczel Mórt bujtatta a dédanyám egy évig itt Szentendrén.”

„A kéményen keresztül táplálták [Perczel Mórt], ott eresztették le az ételt.”

Utóbbi visszaemlékező még a házat – a Bogdányi utca 26. folytatásában lévő épületet – is megnevezte.

A helyi városvezetés az önkényuralom első éveiben igyekezett a győztesek kedvében járni. 1853. március 21-én pl. Lovag Neuwirth alezredes, a helybeli osztrák katonaság parancsnoka megköszönte a városnak az uralkodó felgyógyulása alkalmából az itt állomásozó katonaság részére adott 274 font húst és 12 akó bort. Ugyanezen a napon Albrecht főherceg is köszönetét fejezte ki a katonaság megvendégeléséért.

 

Emlékmozaikok a járás területéről



 

Miként Szentendrén, úgy a környéken sem voltak katonai események a szabadságharc idején. Néhány adat fennmaradt arról, hogy mely települést hány nemzetőr kiállítására kötelezte a megyei közgyűlés, a ténylegesen bevonultak száma viszont nem ismert. Csobánkának 143, Dunabogdánynak 220, Pilisszentkeresztnek 130, Tótfalunak 190, Pomáznak 107 katonát kellett kiállítania.

A helyi hagyományok néhány esetben név szerint is megőrizték a 48-as honvédek emlékét. Csobánkáról pl. Spiczer József parasztszolga nevét jegyezték fel. Szigetmonostorról nyolc közkatona nevét ismerjük: Papp István, Baranyai Sándor, Mótsai István, Papp György, Kiss Jónás, Kövesdi Dávid, Gál József és Kurián Ignátz. A pilisi járásból Tótfaluból vettek részt a legtöbben a szabadságharcban. Név szerint: Szente Mihály, Marton Mihály, Tót András, Vaczó János, Jakab András, Csereklye János, Veres Mihály, Kobzi István, Varga István, Szente János, Gál János, Trema(?) Pál, Kertész János, Billegi András, K. Tóth István, Sárközi János, Bán József, Valkó János, Petykó János, Gál István, Gregor Antal, Gál János, Otsenár József, Otsenár Márton, Szántó János, Budai András, Czimerer János. Mind a 27-en közrendűek voltak, polgári foglalkozás tekintetében 1 csizmadia, 1 paraszt, 9 zsellér, 15 szolga, 1 gazdafi.

A zömében szerb és német lakosú Pomáz községben Fáy Ignácz birtokos a Pest megyei választmány 1848. május 31-i gyűlésén 4000 akó bort ajánlott fel a honvédek számára, azzal a feltétellel, hogy az „helyben vétessék át”. 

1849. április 10-én a váci csatában a tótfalui legények lefegyvereztek két kozák katonát, amiért retorzióként a falunak hadisarcot kellett fizetnie: 1000 darab kenyeret és 3000 akó bort.

A község az események idején olyan pecsétet használt, melynek  körirata:

A szabadság első évében 1848  * Tótfalu *

A szabadságharc leverésével le kellett mondaniuk a pecsétről annak felirata miatt, de a pecsétkép továbbra is szinte változatlan maradt.

 

 Forradalmi események Pócsmegyeren



 

Értékes leírás maradt fenn a forradalom pócsmegyeri eseményeiről. Kontra János református lelkész jegyezte fel az egyháztanácsi jegyzőkönyvbe:

„1848. június 4k napja. Hogy az 1848-k évi forradalmi időből valami emlékezet ezen jegyző könyvben is legyen a késő maradék számára, (melly év tavaszi s nyári hónapjai, vasárnap délutáni óráin az isteni tisztelet után, letevén a bibliát, papi öltönyömet ’s palástomat, ’s ezek helyett nemzetőri vászon ruhát öltvén magamra, kardot kötvén oldalamra, a’ tulsó félen összesereglett nemzetőrtársaimmal fegyver gyakorlásban foglalatoskodánk) nem lesz talán felesleges ide igtatni, milly buzgóságot tanusítottak szívem örömére hallgatóim a’ szenvedő és szükségben levő haza iránt, midőn annak részire adakozás végett felszólítatván általam, többen voltak, kik 5, 10, 12 ft-ot adakoztak, kiknek neveiket azonban szerénységből elhallgatom; az összes adakozás 152 vft-ra ment, mely az illető helyre küldetett.”

Kontra János a következő évben így folytatta a jegyzőkönyvet:

„Ugyan ezen buzgóságukat, ’s értök vérző testvéreik, ’s honfitársaik iránti meleg részvétüket tanusítja hallgatóimnak azon tettük, miszerint az 1849k évi Május hóban történt Buda-vár bevétele alkalmával megsebesült honvédek számára szükséges ágynemű, fehérruha, tépet és sebkötőtékbeli adakozásra szólitatván fel általam, e’ célra gyűlt: egy madracz, egy dunyha, 32 töltött vánkus, egy derékalj, 82 ing, 83 lábravaló, 42 lepedő, fél mázsánál több rongy kötőtéknek és 40 fontnyi tépet. Mellyet a vár bevétele után következő napon ladikon Pestre vivén, a’ kórházra ügyelő őrnagy kezéhez szolgáltattam, ki forró szavakban nyilvánitá az által vett holmikért a szenvedők nevében köszönetét.” 

Vachott Sándor Pomázon



 

A szabadságharc bukása után, az önkényuralom legnehezebb hónapjaiban Teleki József gróf tűnt ki önzetlen segítőkészségével. Az üldözött Vachott Sándor költőt – aki 1845 szeptemberében testvérével és Petőfivel kirándult a Kőhegyre – sziráki kastélyában bujtatta, majd Arday Károly jószágigazgató lakásába menekítette, Pomázra.

kohegy.JPGAz „iszonyúan magas Kőhegy”, amiről Petőfi is megemlékezik útinaplójában. Petőfi Túrakör

 

Vachott Sándor 1849 ősze és 1850 januárja között 12 verset írt Pomázon, ezek többségében a szabadságharc bukását siratja, s „E véráztatta néma hon” sorsán kesereg. 1849. december 31-én Pomázon írta óévbúcsúzató versét, melyben áttekintette a tavaszi hadjárat győztes csatáitól a bukás és megtorlás rettenetéig „ezer színt játszó” esztendőt, majd megvonta az azóta sokszor idézett tanulságot:

 Mi haszna volt kettős a kikelet?

Értünk utána kettős, bús telet.

Vachott Sándor felesége még férje sziráki tartózkodása alatt Pomázra menekült. Így emlékezett vissza az ott töltött hónapokra:

„Valóságos lázbeteg valék, midőn aznap estve a gróf Teleki család jószágigazgatója kíséretében megérkezénk anyámmal és nővéremmel Pomázra, hol mindaddig időzni szándékozánk Arday Károly védelme alatt, míg férjem felől híreket vehetünk. […] Nagy szerencse volt reánk nézve, hogy a Teleki grófok jószágigazgatója, Arday Károly, férjem ifjúkori meghitt barátja volt.[…]

Addig jártam-keltem az öreg Heinrich kapitányhoz, míg végre kieszközlé október közepe táján, hogy Sándorom […] Pomázra vonulhasson s ott időzzék mindaddig, míg sorsa felett határozva lesz. De meghagyaték, hogy készen legyen minden pillanatban a hadi törvényszék netáni hívására azonnal megjelenni.

A vértől csepegő bárdot nyakunkon éreztük ugyan ily engedély mellett, mégis, midőn Pomázon megérkezénk, hol Arday Károly oly szívélyes barátsággal fogadott, nemcsak enyhülés, de béke szállta meg kebleinket. Arday boldog volt, hogy férjem egykori barátságát viszonozhatta, s mi házában valóban oly otthoniasan érezénk magunkat, a mint csak az akkori szomorú viszonyok engedék.

E siralmas télen találkozánk Pomázon gróf Teleki Józseffel is, ki hazafias örömét fejezte ki a felett, hogy birtokain számos magyar író talált a nehéz időkben menhelyet, […] s arra figyelmezteté Sándoromat, hogy mindaddig, míg teljes biztosan nem teheti, ne mozduljon sem ő, sem családja Pomázról.

 

varm-heves-375c.jpgVachott Sándor költő. OSZK

 

E nagylelkű marasztalás még otthoniasabbá tette helyzetünket Pomázon, s midőn kikelet felé Sándorom végre teljesen felmenteték, valóságosan megáldottuk a hajlékot, sőt még a helységet is, hol a nehéz telet elég szerencsével éltük át.” 

 

Források:

A korabeli tanácsülések jegyzőkönyvét az Új Szentendrei Hírlap 1998. március 7-i száma részletesen ismerteti

Dóka Klára: Szentendre története írásos emlékekben (1981). 104–105. és 167. oldal

Pethő Németh Erika, G. Sin Edit: Írók, költők Szentendrén (1990). 48. és 158–159. oldal

Tóth Ferenc: Pomáz történetének forrásai. 1. kötet, 65–66. oldal

Onódi Béláné Deisinger Margit néprajzi gyűjtése (1952, 1954, 1959). Ferenczy Múzeum Adattára, 115–169., 162–169. és 218–269. oldal

Szentendre város fontosabb iratainak levéltári gyűjteménye. PML V-302 d

Vachott Sándorné Csapó Mária: Rajzok a múltból (1889). 2. kötet, 130–131. és 144–145. oldal

 

♣~♣~♣

A bejegyzés trackback címe:

https://pemete.blog.hu/api/trackback/id/tr715129791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása