Húsvéti locsolkodás, alakoskodás

 „Sej, Galgamácsa eszembe se jutna,

ha a babám lakosa nem volna…”

A szentendrei székhelyű Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár munkatársai Galgamácsán filmet forgattak 1978-ban. Céljuk a kihalóban lévő népszokások felújítása volt. A helytörténet és a néprajz iránt lelkesedő népművelőket az akkori hivatalos kultúrpolitika is támogatta. Itt a teljes kisfilm rövidített változatát mutatjuk be, Raffai Anna kísérő szövegével.

Az európai falukultúra különböző alkalmakhoz fűződő szokásai a századforduló óta igen nagy változáson mentek át. Az egyes tájegységek kulturális életéért felelősséget érző intézmények, illetve a vezetőség – külső segítők bevonásával – megpróbálta feleleveníteni, átrendezni a régebben még spontán létező népszokásokat, melyek lassanként elcsökevényesedtek, eltorzultak, végül talán teljesen kivesztek volna. Azokat a termékenységvarázsló, télűző, téltemető jellegű dramatikus felvonulásokat, amelyeket korábban a népi hitvilág táplált. Megtartották a látványosságokat, a szokások játékosságát, s veszni hagyták azt, ami mögül már amúgy is eltűnőben volt a hittartalom.

Eredetileg, s még harminc-negyven évvel azelőtt is, a locsolkodás a legény-leány élet egyik leghangulatosabb szokása volt. A legények csoportba verődve, már kora hajnalban felkeresték azokat a házakat, ahol férjhez menendő lány volt. A lányok, bár várták a hajnali locsolkodókat, s meg is sértődtek volna, ha nem köszöntenek rájuk, alvást színleltek, hogy a locsolkodóknak még ágyból kelljen kirángatni a csak alsószoknyában és ingvállban megbújókat – hiszen az ünneplőjét mindenki sajnálta.

Az volt a hagyomány, hogy a hajnali harangszótól a nagymisére szólóig a kútról vödörrel ébresztgették a legények a lányokat. Ezért a locsolásért nem járt hímes tojás, de még egy szál virág sem, nemhogy étel-ital, vendéglátás. Annál nagyobb volt a szíves kínálás, terített asztal mellett, amikor a mise után szagos vízzel is megjelentek a legények a lányos háznál! Ekkor került asztalra a szeletelt sonka, kalács, és ekkor adott a megöntözött lány hímes tojást vagy virágot a legénynek. Különösen szépet választott kedvesének-édesének vagy – ahogy népünk mondta – a szeretőjének. A kisebbek ilyenkor jártak köszöntőversükkel a lakóházakhoz, de még az idősebb férfiak is szívesen megöntözték a komámasszonyt, be-betértek a jó szomszédokhoz.

Az észak-magyar településekre egykor olyan jellemző, vasárnap délutáni, énekes leányséták emlékét idéző csoport is végigvonul a főutcán, bár a szokás akkorra már kihalt.

Farsang három napja van,

nem vittél el a táncba!

Ha nem vittél a táncba,

nem öntesz meg húsvétra.

Elmúlt farsang, itt hagyott,

A lányoknak bút hagyott.

De énnékem nem hagyott,

mert én most is víg vagyok!

Elmúlt a tél, jön a nyár,

a kisasszony mivel jár?

Laput szakajt, avval jár,

jaj, be’ kékben-zöldben jár!

Elmúlt a nyár, jön a tél,

a kisasszony mivel él?

Tormát reszel, azzal él,

jaj, be’ keservesen él…

A filmet készítették: Gaján Vilmos rendező-operatőr, Hangai László szerkesztő, Raffai Anna néprajzi szaktanácsadó.

Digitalizálás: Szente István, vágás: Polgár Zsuzsanna (Pest Megyei Könyvtár, Szentendre, 2013).

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.