Ábrányi mint újságíró, szerkesztő

és közszereplő

 ~♣~ Napi- és hetilapok, köztestületek, irodalmi társaságok ~♣~ 

A 19–20. század fordulóján rengeteg helyi és országos sajtótermék jelent meg, melyek a különböző politikai véleményeken kívül rendszeresen hírt adtak a kulturális és társasági élet eseményeiről.

A Pesti Napló tárcája Ábrányi Emil költeményeiről (részlet). 1888

Ábrányi Emilnek tizenhét éves korában, 1867-ben jelent meg első költeménye a Fővárosi Lapokban, ahol azután mint tudósító működött. Ha nem verset, akkor főleg színi bírálatokat írt. Neve gyakran szerepel a hasábokon saját színpadi műveivel, műfordításaival, verseivel kapcsolatban, illetve irodalmi társaságok tagjaként.

1873-tól 1879-ig a Pesti Naplónál az irodalmi és színházi rovatot vezette. Ez idő alatt a lapokban megjelent költeményei már hírt szereztek nevének, így verseit 1875-ben önálló kötetben adhatta ki (Költemények). Az 1876-ban alakult Petőfi Társaság tagjai közé választotta.

Rövid ideig szerkesztette a Figyelő című szépirodalmi és kritikai lapot, majd a Magyarország című politikai lap munkatársa lett mint tárcaíró és kritikus. E lap közölte Olaszországból és Németországból kelt útirajzait Kóbor levelek címen, Robin álnév alatt.

1882-ben napvilágot látott verseinek második gyűjteménye a költő arcképével (Újabb költemények); 1884-ben pedig egy harmadik kötete (Teréz és kisebb költemények). 1888-ban a Pallas Társaság adta ki verseskötetét (Szabadság–haza címen).

1885-ben a Kisfaludy Társaság is tagjává választotta. A Petőfi Társaság heti közlönyét, a Koszorút szintén szerkesztette.

A Budapesti Napló híradása Ábrányi szerepléséről a Munkás Kaszinóban

1889-ben mint függetlenségi párti képviselő a „Tisztelt Ház” tagja lett. Néhány beszédet is mondott, de a politikától már a következő évben visszavonult.

1904-től 1907-ig A Nap című népszerű politikai napilap főmunkatársa volt.

A Nap, címlapján Ábrányi Emil versével. 1904

Életének utolsó másfél évtizedét Szentendrén töltötte. Lelkesen részt vett a helyi közéletben, betöltötte a Szentendrei Városfejlesztő Egyesület elnöki tisztét. A hétköznapokban is költő volt. Jól mutatja ezt néhány hozzászólása a szentendrei városházán.

„Ábrányi Emil költő tüzes hangú szónoklatban szállt síkra a villanyvilágítás mellett.” (A képviselő-testület 1912. február 4-i ülésének jegyzőkönyve)

Egy korábbi, 1910. augusztus 18-i felszólalásában, a „Ferenc József 80. születésnapja alkalmából tartott díszközgyűlésen Ábrányi Emil ünnepi beszédet mondott a »koronás aggastyánt« éltetve. Mementóként bevették a jegyzőkönyvbe, hogy a város járványkórház, vendéglő és szálloda, továbbá új városháza építésével, a víz-, csatorna- és világítási hálózat létesítésével teszi emlékezetessé az évfordulót – 1 millió koronás kölcsönből.”

A Szentendrei Néplap híre Ábrányi temetéséről. 1920. május 30.

1920-ban bekövetkezett halálát Antolik Arnold polgármester mély megilletődéssel jelentette be a testület előtt, mondván: „súlyos veszteség érte a magyar irodalmat és az egész magyarságot. Nem Szentendre, hanem az ország nagy halottja ő.”

Források:

Egy évszázad krónikája. Szentendre, 1900–1999 (összeállította: Sin Edit)

Kislexikon: Ábrányi Emil

Magyar médiatörténet: A Nap

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.