2014.07.28. 12:10
A víz az úr... 3. rész
Százhalombatta Duna parti településként az évek során mindig is jól kihasználta az őt körbevevő táj lehetőségeit. A korábbiakban már láthattuk,hogy a Duna megélhetési forrásként szolgált az itt élőknek, hiszen sok család a halászatból élt. Kihasználták a szabadidő…
2014.07.21. 11:40
A víz az úr... 2. rész
A Duna, mint megélhetési forrás és természeti érték jelentősen befolyásolta a Százhalombattán élő emberek életét. A vizet viszont másra is használták az itt élők: nagyon jó kikapcsolódási, sportolási és szórakozási lehetőséget nyújtott a víz…
2014.07.07. 16:04
A víz az úr...
A Duna, mint megélhetési forrás és természeti érték jelentősen befolyásolta az itt élő emberek életét. Százhalombattán a halászat a XVIII. században honosodott meg. 1896-ban alakult meg az Érd-Dunaegyházi Halászati Társulat, amely a vízterületet szakaszokra osztotta, és…
2014.06.30. 11:10
Egy város születése – 9. rész
Jelentős intézmények, épületek, emlékművek
Százhalombatta képeslapokon – immár színesben
Kicsit újabb képeslapok következnek, de még mindig a város korábbi pillanataiba nyerhetünk általuk bepillantást. Mert képeslapból sosem elég!
2014.06.23. 12:22
Egy város születése – 8. rész
ÁCIÓ, KÁCIÓ, VAKÁCIÓÓÓ!
– Százhalombattán is
A nyár elérkeztével kitört a vakáció, amelyet ballagások hosszú sora indított el. Egy 1979-es százhalombattai általános iskolai ballagás képeit elevenítjük most fel.
2014.06.10. 13:51
Egy város születése – 7. rész
Falu és város között
Százhalombatta képeslapokon
Az alábbi képeslapok már a várossá alakulás idején készültek Százhalombattán. Itt is nyomon követhető a település fejlődése.
2014.06.02. 15:11
Egy város születése – 6. rész
Az ipar előtt is volt élet
Százhalombatta képeslapokon
Százhalombatta az 1960-as évek végéig, az iparosítás kezdetéig kis falu volt. Lélekszáma nem haladta meg a kétezer főt. A megélhetés fő forrását a mezőgazdaság, a kézművesipar, a halászat, a tégla- és malomipar,…
2014.05.26. 15:28
Egy város születése – 5. rész
Gyárlátogatás és baráti találkozó
A Madách Színház Százhalombattán
A Százhalombattán élő embereknek egyre nagyobb igénye volt a kultúrára, művelődésre, szórakozásra. Ennek jegyében olvashatjuk a Pest Megyei Hírlap 1974. évi november 17-i számában a…
Szólj hozzá!
Címkék: kultúra színházi előadás Madách Színház Komáromi János Százhalombatta Huszti Péter Sztankay István Csűrös Karola Bessenyei Ferenc Bencze Ilona Dunamenti Hőerőmű Vállalat Ádám Ottó Ságvári Endre Általános Iskola Dunai Kőolajipari Vállalat Csenterics Sándor szocialista szerződés Tímár Béla
2014.05.19. 11:33
Egy város születése... 4. rész
Szántóföldből településcentrum
Művelődési Központ épül Százhalombattán
A két nagyüzem, a hőerőmű és kőolaj-finomító fokozatos terjeszkedése embereket vonzott a településre. Kezdetben barakkokban vagy munkásszállón laktak. Ahogyan növekedett a lakosság és vele az…
2014.05.12. 11:07
Egy város születése... 3. rész
Növekvő lakossági igények
Oktatás, közművelődés Százhalombattán
A népességszám növekedésével lépést tartott az oktatás, a közművelődés és az egészségügyi ellátás is. Új bölcsődék, óvodák létesültek. Az 1. számú Általános Iskola 1966-os megépítése…