2014.05.26. 15:28
Egy város születése – 5. rész
Gyárlátogatás és baráti találkozó
A Madách Színház Százhalombattán
A Százhalombattán élő embereknek egyre nagyobb igénye volt a kultúrára, művelődésre, szórakozásra. Ennek jegyében olvashatjuk a Pest Megyei Hírlap 1974. évi november 17-i számában a következőt:
„A Madách Színház Százhalombattán. Komáromi János, a pártbizottság titkára fogadta a társulatot és Ádám Ottó igazgatót.”
Megtekintették a Ságvári Endre Általános Iskolát, a Dunai Kőolajipari Vállalat 600 fős színháztermét és a központi vezérlőtermet. Majd a Dunai Hőerőműben Csenterics Sándor igazgató vezette körbe a látogatókat.
A látogatás csak az első lépés volt, hiszen a későbbiekben szocialista szerződés keretében rögzítették a város és a színház kapcsolatát:
„A város helyszínt biztosít arra, hogy a művészek találkozhassanak a munkásokkal, nekik előadásokat tartsanak.”
Folytatjuk.
Szólj hozzá!
Címkék: kultúra színházi előadás Madách Színház Komáromi János Százhalombatta Huszti Péter Sztankay István Csűrös Karola Bessenyei Ferenc Bencze Ilona Dunamenti Hőerőmű Vállalat Ádám Ottó Ságvári Endre Általános Iskola Dunai Kőolajipari Vállalat Csenterics Sándor szocialista szerződés Tímár Béla
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.