Kiskereskedelem Ürömön

 

A második világháború előtt nem egészen 2000 lakosához képest Üröm jól el volt látva boltokkal. Volt egy boltja a Hangya Szövetkezetnek (a mai posta helyén), öt vegyeskereskedés, két hentes, négy pékség, négy kocsma és egy vendéglő. A háború után az áruhiány és a kitelepítés miatt ezek nagy része megszűnt.

1946-ban megalakult a Földművesszövetkezet. Az FMSZ-nek vagyona nem volt. Tagokat toboroztak, akik részjegyeket vásároltak. A részjegyekre befizetett összegből 1947-ben nyitották meg az első vegyesboltot. Az Iskola utca és a Budakalászi út sarkán lévő üzletet 1957-ben önkiszolgáló bolttá alakították át. 1968-ban az FMSZ már hét boltot és két vendéglátóipari egységet működtetett. Volt zöldségüzletük és gázcseretelepük is. A bevételükből a tagoknak a részjegyek után minden évben visszatérítettek valamennyit.

030.jpg

Az ABC 1970-ben

Minden területen igyekeztek kielégíteni a lakosság igényeit, a zöldségektől az iparcikkekig mindent árusítottak. Nagyobb értékű műszaki cikkekből, vasáruból, szerszámokból és sörből azért időnként hiány volt.

031.jpg

Az ABC belseje 1970-ben

032.jpg

Az ABC iparcikkrészlege 1970-ben

025.jpg

A tüzép 1970-ben - az ABC mellett

A régi ABC-t 1998-ban lebontották. Helyén, a Polgármesteri Hivatal előtti területtel összevonva parkot létesítettek.

parkepites_1999.jpg

parkepites_1999_2.jpg

A régi ABC bontása

Forrás

Üröm az idő sodrában - Üröm, ÜBT, 2010.

Muskáth György: Üröm község története - kézirat

Muskáth György: Üröm története 1945-1970 - kézirat

Ürömiek visszaemlékezései

A bejegyzés trackback címe:

https://pemete.blog.hu/api/trackback/id/tr387664860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása