A község főterén áll a barokk, Szent György tiszteletére emelt római katolikus templom.

A templom története

A templomot minden valószínűség szerint a törökök kiűzése után betelepülő németek építették újjá középkori alapokon. A templomkapuba vésett 1765-ös évszám ennek az újjáépítésnek az emlékét őrzi. 1829-ben zsindely tetejét cserépre cserélték, 1836-ban órát szereltek a tornyába, 1840-ben kisebb javításokat végeztek. Az utolsó jelentősebb átépítés 1936-ban fejeződött be. Ekkor Fábián Gáspár tervei szerint a szentély elbontásával, annak folytatásában szélesebb templomhajó és tágasabb szentély épült.

Ilyen volt a templom az 1920-as években.


A templom belseje az 1900-as évek első felében

A templom belseje 2006 körül - Üröm az idő sodrában című könyvből

Hídavatás a háború előestéjén

Az első világháború a helyi sajtó tükrében, a korabeli polgár szemével

A híd Tahitótfalunál egy régi képes levelezőlapon. Arcanum

Korábban idézett cikkében Kós Károly még némi malíciával említette, hogy nincs híd a sziget és a Duna jobb partja közt. Nem tudott volna a két hét múlva esedékes avatásról, noha a hídnak már majdnem készen kellett állnia?

1914. július 2-án, a békeidőkben szokásos, reprezentatív ünnepség keretében avatták fel a mind szükségesebbé váló (mára már nélkülözhetetlen) Duna-hidat Tótfalu és Tahi között. A szentendrei városvezetés hiába folytatott ádáz küzdelmet azért, hogy Szentendre és Szigetmonostor közé kerüljön a híd. (Szentendre nem mondott le végleg a híd tervéről, ami azóta többször is – legutóbb néhány éve, az M0-ás körgyűrűvel kapcsolatos melléklétesítmények előzetes tervezésekor – felmerült.)

Amikor – több mint száz évvel ezelőtt – országos szinten döntöttek a Duna-partot és a Szentendrei-szigetet összekötő híd megépítéséről, Tahitótfalu elöljárósága évekig tartó küzdelemmel elérte, hogy a hidat Tahi és Tótfalu közé építsék. Erről így írt a Szentendre és Vidéke 1913. május 4-i száma:

„…nem lesz érdektelen felemlítenünk követendő példa gyanánt a nálunknál sokkal kevesebb lakosságú Tótfalu község társadalmának serény munkáját, mint bizonyságát annak, hogy az egyetértés, az áldozatkészség csodákkal határos dolgokat képes művelni. A létesülő híd környékünkre nézve is óriási jelentőséggel bír, mert így a szigetségi községeknek télen-nyáron használható utat nyit a főváros felé, s ezáltal rendkívül nagymértékben hozzájárul az egész környék forgalmának emelkedéséhez.”

Elsőáldozó leány, elegáns hölgy korabeli fotón. Könyvtár, Üröm

Az ünnepélyes avatásra zászlódíszbe öltözött a község a Duna mindkét partján. Színes kendők lógtak a házak fölé kifeszített drótokon, szóltak a mozsárágyúk és rázendített a helyi tűzoltó-zenekar, amikor a Zsófia főhercegnő nevű különhajón megérkezett Vargha Gyula államtitkár, majd egy másik különhajón a megye notabilitásai gróf Ráday Gedeon főispánnal az élen.

A Zsófia hercegnő egy későbbi képen, a budai vár előtt. Pásztói Róbert

Dr. Almásy László, a kerület országgyűlési képviselője sokat tett a híd felépítése érdekében, ezért Almásy hídnak nevezték el az új létesítményt. Az esemény csúcspontjáról így tudósított a Szentendre és Vidéke 1914. július 19-i száma:

„Dr. Almássy Lászlóné, a híd keresztanyja ütötte be az utolsó szeget a híd traverzébe, majd pezsgőspoharát a híd állandóságára ürítette. A híd 200 m hosszú, 4,5 m széles. Két pilléren nyugszik a vízben. Cementkorlátos út vezet a hídhoz a szárazföldön, mely Tahin 600, Tótfalun 200 m hosszú. A hídavatás után a közönség átvonult Tahiba, ahol nagy tömeg fogadta a vendégeket, és a réten népünnepélyt tartottak; közben pedig sűrűn szóltak a mozsárágyúk. Este társas vacsora volt, ahol körülbelül háromszázan vehettek részt. […] A híd régi és életbevágó bajokat szüntet meg, és így felépítése korszakos jelentőségűvé vált a szigetre nézve.”

Mindez két héttel a szarajevói merénylet után – és két héttel az első világháború kirobbanása előtt – történt.

Férfi tiszti egyenruhában, leventék libatollas sapkában. A képek valószínűleg a 20-as évek elején készültek. Könyvtár, Üröm

~♣~

Sin Edit gyűjtése

Folytatjuk

Százhalombatta Duna parti településként az évek során mindig is jól kihasználta az őt körbevevő táj lehetőségeit. A korábbiakban már láthattuk,hogy a Duna megélhetési forrásként szolgált az itt élőknek, hiszen sok család a halászatból élt. Kihasználták a szabadidő helyes eltöltésére is, mivel kajakoztak, kenuztak a Dunán, sőt működött ilyen sportszakosztály is. A városnak motoroshajója is volt, ami a település után kapta a nevét.

A fotók a Százhalombatta nevű motoroshajó avatásán készültek, 1972 augusztusában. 

A Duna, mint megélhetési forrás és természeti érték jelentősen befolyásolta a Százhalombattán élő emberek életét. A vizet viszont másra is használták az itt élők: nagyon jó kikapcsolódási, sportolási és szórakozási lehetőséget nyújtott a víz szerelmeseinek.

Emlékoszlop a katolikus templom előtt

A világháborúk az ürömi lakosokat sem kímélték. Az első világháborúban 54 ürömi illetőségű katona esett el. A világháborúk áldozatainak nevei a katolikus templom előtt felállított emlékoszlopon olvashatók. Az emlékoszlopot ebben az évben újíttatta fel az Ürömi Német Nemzetiségi Önkormányzat.

A magyar gyalogság - A magyar gyalogos katona története

Ebből a hadtörténeti műből megtudhatjuk néhány ürömi gyalogos katonáról, hogy merre harcolt, milyen kitüntetést kapott.

Világháborús képek

Schuk Ferenc

Johann Witaszek

Schieszl József 1898. január 19-én született. Neve az elesettek között szerepel az emlékoszlopon.

A Duna, mint megélhetési forrás és természeti érték jelentősen befolyásolta az itt élő emberek életét. Százhalombattán a halászat a XVIII. században honosodott meg. 1896-ban alakult meg az Érd-Dunaegyházi Halászati Társulat, amely a vízterületet szakaszokra osztotta, és Százhalombatta az első szakaszba esett.

A halászbérlők nagyhalászatot folytattak, kerítőhálóval, kecsege- és balinhálóval fogták a halat a halászbandák. A kishalászoknak területi engedélyt, a horgászoknak horgászjegyet adtak ki. A halak értékesítése a budapesti Nagycsarnokban, valamint kisebb mennyiségben a környékbeli piacokon, a halászcsárdákban vagy házaknál történt. A II. világháború után a Csepel-Százhalombatta Halászati Szövetkezet kapta meg a halászati jogot. Az 1956-ban létrejött Halászati TSZ elnöke 1984-ig Dubecz Ferenc volt. 

Az ötvenes évektől napjainkig

Az ötvenes évektől a kilencvenes évekig a tér közepén a szovjet hősi emlékmű állt. A mai Takarékszövetkezet helyén egy pici ház volt, mely az idősebb helyiek visszaemlékezései szerint először mázsaházként szolgált, majd egy trafik kapott benne helyet. Valamikor a hatvanas évek közepén lebontották.

A lebontott régi trafik helyén a helyi kőfaragók buszmegállót építettek, melynek egyik végében a trafikot helyezték el. Ennek a pici dohányboltnak az árukínálata egyre bővült, ekkor már könyveket, tanszereket is árultak.

Itt fordult meg a busz, ugyanis abban az időben még csak földút vezetett Pilisborosjenőre. A borosjenőiek busza a régi úton, az Ürömi útról a borosjenői elágazásnál lekanyarodva közlekedett. Nem mindig a képen is látható Ikarusok szállították az utasokat. Kezdetben, a visszaemlékezések szerint időnként „fapadosok” jöttek. Ezek olyanok voltak, mint egy teherautó, melyen kétoldalt padok vannak. Akiknek nem jutott ülőhely, azok középen álltak, minden kapaszkodó nélkül.

Ma így néz ki Üröm főtere. Egynyári virágokkal beültetve kellemes színfoltja a községnek. A képen jobbra a Szent György-szobor és a Takarékszövetkezet, középen a református templom, balra pedig egy százötven éves, felújított szekér látható.

A boldog békeidők utolsó órái

Az első világháború a helyi sajtó tükrében, a korabeli polgár szemével

Tábori képes levelezőlap Szarajevóból, az első világháború idejéből. Felül a császár portréja, alul német nyelven a „Katonai szolgálatom emlékére” felirat. Könyvtár, Üröm

1914. június 28-án délelőtt 10 óra 50 perckor dördült el Szarajevóban Gavrilo Princip halálos lövése. A trónörökös pár halálhíre csak estefelé érkezett meg Szentendrére. A helyi polgárok addig nyugodtan élvezhették a „boldog békeidők” utolsó óráit, nyugodtan tallózhattak például újságjuk hírei közt.

A Szentendre és Vidéke aznapi számából megtudhatták többek között, hogy a Magyar Úrinők Egyesülete cselédképző intézetet állított fel Szentendrén, amire igen nagy szükség volt, mivel

„…az elemi iskolából kikerülő 12-13 éves leányok már szociális eszmékkel vannak telítve, s ha szükségből szolgálatra szegődnek, egyrészt oly rettenetes igényekkel lépnek fel, hogy kevés háziasszony tudja azokat kielégíteni, másrészt a háztartás elemi dolgainak végzéséhez sem értenek.”

A kávéházak és vendéglők tisztasága című cikk arra hívta fel a figyelmet, hogy a vendégek számára kézmosási lehetőséget kell biztosítani, és hogy az alkalmazottak tartsák tisztán az evőeszközöket, továbbá ne nyúljanak bele ujjukkal a vizespohárba és gondoskodjanak köpőcsészék beszerzéséről.

Egy háború előtti juniális Szentendre környékén. Könyvtár, Üröm

A napnak immár a történelmi eseményhez kapcsolódó és térségünkhöz is kötődő momentumáról a Móricz Zsigmondnál Leányfalun vendégeskedő Kós Károly építész-író visszaemlékezéséből értesülhetünk:

„Alkonyat felé, hogy még volt időnk a vonatunkig, kisétáltunk mind a Duna-partra. Szemben velünk a Dunában sziget, rajta falu, híd nincsen. […]

Pest felől gőzhajó jött felfelé a vízen. Szép fehér dunai hajó, karcsún, kecsesen. A sziget felé haladt, ott akart kikötni. […]

Egyszerre hallom:

– A zászló félárbocon…

S valaki más mondja:

– Hátul fekete lobogó…

– Valaki meghalt…

Ma is emlékszem, hogy egyszerre vége volt az eddigi nyugalomnak ott a parton.

Valami érthetetlen izgalom szállott mindenkire.

A hajó ott túl a szigetnél megindult újra felfelé a vízen. Félárbocon a nemzeti színű lobogóval és farán a feketével. S látjuk, hogy ott túl a szigeti parton emberek futkosnak. Aztán egy csónak indul s jön felénk onnan túlról nagy sietve…

Egyszerre egy kiáltás, talán a következő csónakból:

– A trónörököst meggyilkolták…

S azt már nem tudom, hogy képzelődtem, vagy valóban hallottam még egy szót.

– Háború!…”

Kós Károly: Találkozásaim Móricz Zsigával

Móricz Zsigmond és családja leányfalui házuk kertjében, a háború utáni években. Háttérben a Duna. Leányfalu Anno

„A szarajevói gaz merénylet híre Szentendrén vasárnap a délutáni órákban terjedt el” – tudósított a Szentendre és Vidéke június 5-i száma. – „Rendőrségünk azonnal intézkedett, hogy a vendéglőkben és kávéházakban a zene betiltassék. […] Izbégen, Kostyál Józsefné vendéglőjében is szólt a zene. Minthogy az ittas állapotban lévő legények a zene beszüntetése ellen tiltakoztak s a felszólításnak nem engedelmeskedtek, s mivel többen viselkedésükkel botrányt és dulakodást idéztek elő, a hatóság emberei rendzavarás miatt több legényt feljelentettek, akik ellen az eljárás megindult.”

A gyász méltó kifejezése volt tehát a helyi hatóság első reakciója. A merénylet napján és még néhány hétig nemigen gondoltak háborús következményre.

~♣~ Sin Edit gyűjtése ~♣~

Folytatjuk

Jelentős intézmények, épületek, emlékművek

Százhalombatta képeslapokon – immár színesben

Kicsit újabb képeslapok következnek, de még mindig a város korábbi pillanataiba nyerhetünk általuk bepillantást. Mert képeslapból sosem elég!

ÁCIÓ, KÁCIÓ, VAKÁCIÓÓÓ!

– Százhalombattán is

A nyár elérkeztével kitört a vakáció, amelyet ballagások hosszú sora indított el. Egy 1979-es százhalombattai általános iskolai ballagás képeit elevenítjük most fel.