2021.03.10. 20:21
Kalázi esték
Akik még nem váltak legendává
* Esküvői menet Budakalászon, 1950-es évek *
Lebuktam, mindenki rájött, hogy azért szervezem a „Kalázi esték” című klubbéli beszélgetéseket, hogy anyagot gyűjtsek a regényemhez. [...]
Ifjúkoromban Kalázon többnyelvű társalgás folyt az utcán. Magyarok, szerbek, németek (svábok), szlovákok (tótok), cigányok (romák), bolgárok (kertészek) beszélgettek egymással az udvariasság legmagasabb szintjén: mindenki a másik nyelvét használta, úgy-ahogy. (Ahogy tudta.)
Például: „Juliska, hova megyek én?” Ezt nagyanyám kérdezte üdvözlési fordulat gyanánt. Ő mondta azt is, hogy a dédunokája (a fiam) „az apjára ütődött”. „Harapi kutyó.” Ez a felirat Angyelija néni kapuján díszelgett. „Dobni szemed enyém házra.” Így hangzott Gyúgyó néni kérése szomszédjához egy hosszabb (talán kórházi) távollét akalmából.
Az emlékezet lánca korántsem végtelen, a karikák fokozatosan a múlt ködébe vesznek, a közmemória csak a negyedik-ötödik nemzedékig nyúlik vissza; nagyjából a déd- és ükapákig. Az öregek még fel tudják idézni azt, amit a 19. század utolsó évtizedeiről hallottak gyerekkorukban; minden más a feledés kútjába hullott.
Ránk esteledett, a holdkarély felkúszott a templomtoronyra, Don Parleone már olaszul beszél. (A talján fedőnév mögött egyik nagybátyám rejlik; egykori ismerősei bizton felismerik őt.) Bizonyos maligánfokon túl bevallja, hogy ő parancsol a szicíliai maffiának, amely a szerb nemzeti érdekekért küzd. Dallal. Mert bizonyos maligánfokon túl a próza már nem elégséges a szerb nemzeti érdekek kifejezésére. Így lett Don Parleone a kalázi egyházi dalárda oszlopos tagja.
– Oszlopnak támasztjuk őt, ha tintás...
Források:
Például: „Juliska, hova megyek én?” Ezt nagyanyám kérdezte üdvözlési fordulat gyanánt. Ő mondta azt is, hogy a dédunokája (a fiam) „az apjára ütődött”. „Harapi kutyó.” Ez a felirat Angyelija néni kapuján díszelgett. „Dobni szemed enyém házra.” Így hangzott Gyúgyó néni kérése szomszédjához egy hosszabb (talán kórházi) távollét akalmából.
Az emlékezet lánca korántsem végtelen, a karikák fokozatosan a múlt ködébe vesznek, a közmemória csak a negyedik-ötödik nemzedékig nyúlik vissza; nagyjából a déd- és ükapákig. Az öregek még fel tudják idézni azt, amit a 19. század utolsó évtizedeiről hallottak gyerekkorukban; minden más a feledés kútjába hullott.
Ránk esteledett, a holdkarély felkúszott a templomtoronyra, Don Parleone már olaszul beszél. (A talján fedőnév mögött egyik nagybátyám rejlik; egykori ismerősei bizton felismerik őt.) Bizonyos maligánfokon túl bevallja, hogy ő parancsol a szicíliai maffiának, amely a szerb nemzeti érdekekért küzd. Dallal. Mert bizonyos maligánfokon túl a próza már nem elégséges a szerb nemzeti érdekek kifejezésére. Így lett Don Parleone a kalázi egyházi dalárda oszlopos tagja.
– Oszlopnak támasztjuk őt, ha tintás...
Források:
Milosevits Péter: Kaláz parazsa. Szentendrei Könyvklub, 2020
Fotó: Roczkó (Jovicsin) Anna
2021.02.05. 15:04
Ürömi képek 88.
Régi ünnepségek
Szólj hozzá!
Címkék: ünnepség 1980-as évek 1970-es évek Üröm
2021.02.03. 22:13
Pomáz és Szentendre között
Hol vannak a gólyák?
Pirk János: Pipacsmező
Valamikor egy tó volt Pomáz és Szentendre között, jöttek a gólyák és fészket raktak. A tó Pomáz felőli oldalán Árpád-kori templom állott egykor. Erről számolt be huszonkét évvel ezelőtt Deim Pál a Szentendre és Vidéke újságban, Pirk János és Szentendre című cikkében:
„Egy bővízű forrás vize keresztülfolyik a réten. Természetadta helye amolyan kis madárrezervátumnak... Helyi természetvédelmi terület lehetne... Gyerekkoromban fészkelt itt néhány gólya a gyárkéményeken. Mikor elbontották őket, fogadkoztak, hogy majd pótolják fészekrakóhelyekkel.”
És hogy mindehhez mi köze van, volt Pirk Jánosnak?
A művész „nem festette a várost... Fő témái az önarckép, ablakban virág, családtagok, gyerekek, a földeken dolgozó ember. De a pipaccsal szegélyezett szántóföld a Kőhegy aljában, ott ahol a hegyek, dombok méltóságteljesen karéjozzák a tájat”.
Ez a látvány megihlette. Így született pl. a Pipacsmező című képe.
„A táj atmoszférája felfokozta kozmikus erejű látomáskészségét, megnyitotta szívét, lelkét, és páratlan sorozattal ajándékozott meg minket.”
E bejegyzés írója, a Pomázon gyerekkora óta sok időt töltő Rusai Ágnes a nyáron fedezte fel e pompás látványt Pomázról Szentendrére zötyögve a HÉV-en.
– Az üdén virító zöld rét vonzotta a tekintetet, a szélén sorakozó, külön-külön ismerős hegyek együttes megjelenése pedig meglepetést okozott – írja. – Így, kart karba öltve, csoportba verődve még sosem láttam őket. Ha arra utazunk, ne felejtsünk el kinézni az ablakon, hisz ez a látvány csak a HÉV-ből látható!
Források:
Deim Pál: Pirk János és Szentendre. Szentendre és Vidéke, 1999/38
A teljes cikk elérhető a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár honlapján (Olvasnivaló Szentendréről, szentendreiekről, 166. old.)
A kép forrása: Magyar vagyok
2021.01.22. 15:34
Ürömi képek 87.
Régi ürömi május elsejék 2.
Szólj hozzá!
Címkék: május elseje 1980-as évek Üröm
2021.01.03. 13:58
Ürömi képek 86.
Régi ürömi május elsejék 1.
Szólj hozzá!
Címkék: ünnep május elseje 1980-as évek Üröm
2020.12.19. 11:57
Ürömi képek 85.
Ürömi ünnepek az 1970-es, 1980-as évekből
Szólj hozzá!
Címkék: ünnepség 1980-as évek 1970-es évek Üröm
2020.12.17. 22:39
Akik elestek a Nagy Háborúban (2)
Balogh Ferenc
~♣~ 1896–1918 ~♣~
|
|
A magyar királyi 306. honvéd gyalogezred 10. századában gyalogosként szolgált. Az 1916. szeptember 12-én kiadott veszteséglista szerint megsebesült. Az olasz frontra került, ahol légnyomást kapott; a háború utolsó szakaszát Bukovinában töltötte. 1918. december 20-án Gány, Pozsony megyei község (ma: Gány / Gáň, Szlovákia) mellett, a csehekkel vívott harcban gránátrobbanás ölte meg. Holttestét Szentendrén, december 23-án helyezték örök nyugalomra, a római katolikus alsó temetőben. Neve szerepel a Legényegylet emléktábláján. Halálakor 22 éves volt, nőtlen. Foglalkozása: kőműves. |
Balogh Ferenc családi fotója,1909-ből. Állnak: Róza Erzsébet (ekkor 17 éves), Károly (15), Mária Anna (18), Ferenc (13). Előttük: József (8), az apa, Balogh Lajos (52), az anya, Danizi Mária (49), Margit (7). Az apa ölében Lajos (5)
A fenti csoportképen szereplő gyermekek már Szentendrén látták meg a napvilágot. A házaspárnak korábban Budapesten három lánya született: 1884-ben Mária, 1885-ben Erzsébet, 1889-ben Ilona.
 |
|
Bal oldali kép: Balogh Ferenc már katonaként, a frontra indulás előtti napokban, testvérei, Mária és Róza társaságában
A jobb oldali kép bevonulás előtt, egy legényegyleti műkedvelő előadáson készült. A fotón Balogh Ferenc gyalogos szakaszvezetőként látható
Lent: Balogh Ferenc az olasz fronton, a 40. „Fokos” hadosztály géppuskásaként, lángrejtővel felszerelt géppuskával (1917 vagy 1918)
Forrás:
Tyekvicska Árpád: És nem vesz rajtuk erőt a halál. Szentendre első világháborús katonahősei. Szentendrei Füzetek, XII. Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, Szentendre, 2020