Már nyolcvan évvel ezelőtt is a foci volt

a legnépszerűbb

 

1929-ben kezdődött a szervezett sportélet Ürömön. Hosszú ideig, egészen 1940-ig (a kugli szakosztály megalakulásáig) csak focizni lehetett a sportegyesületben. A második világháborút megelőző években focistáink még nem vettek részt bajnokságon.

focicsapat_1930-as_evek.JPG

A csapat 1930-ban

A háború után Csizmás Elek volt a sportkör újjászervezője. Elég mostoha körülmények között működtek, sem sportpálya, sem öltöző nem volt abban az időben. Anyagi támogatás híján 1960-ban meg is szűnt a szervezett sportolási lehetőség. 1966-ban aztán ismét újjáalakult a futballcsapat, és a járási bajnokságokon is indultak. 1968-ban már három labdarúgócsapat (felnőtt, utánpótlás, úttörő) és egy kézilabdacsapat indult a járási bajnokságon. Nagyon szép eredményeket értek el, a kézilabdások 1969-ben járási bajnokok lettek.

139.jpg

Az 194950-es bajnokság idején

62.jpg

focicsapat_1.JPG

Képek az ötvenes évekből

140.jpg

Az 1959–60-as bajnokságon

1970 után Üröm és Pilisborosjenő sportkörének egyesítéséből létrejött a Barátság Sportegyesület, melyben labdarúgó, női kézilabda és sakk szakosztály működött. Közben elkezdődött Üröm és Pilisborosjenő között a sporttelep építése. Először a focipálya készült el, majd 1973-ra az öltöző is.

uromi_focicsapat.jpg

focicapat_3.JPG

Hatvanas-hetvenes évek

Készült Muskáth György Üröm története 1945–1970 című kézirata, valamint ürömiek visszaemlékezései alapján.

A bejegyzés trackback címe:

https://pemete.blog.hu/api/trackback/id/tr727301799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása